Bundesliga

2023.05.04. 16:08

Dárdai: a jelmondatunk úgy hangzik, hogy négy meccs, négy győzelem

A 22 ponttal álló és a kiesőzóna felső határától hat pontra lévő berliniek a VfB Stuttgart elleni mérkőzés után Kölnbe látogatnak, majd a Bochumot fogadják, végül pedig Wolfsburgban lépnek pályára.

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzõje a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott Bayern München -Hertha BSC mérkőzés kezdete elött Münchenben 2023. április 30-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ronald Wittek

Dárdai Pál vezetőedző szerint a sereghajtó Herthának mind a négy hátralévő mérkőzését meg kell nyernie a német labdarúgó-bajnokságban a bentmaradás érdekében.

Forrás: Hertha BSC Facebook-oldala

A jelmondatunk úgy hangzik, hogy négy meccs, négy győzelem

– jelentette ki a magyar tréner a szombaton esedékes, VfB Stuttgart elleni hazai találkozó előtt.

A Hertha tervei ellen szól, hogy a jelenlegi szezonban még nem sikerült két mérkőzést megnyerniük egymás után, ráadásul a Dárdai visszatérte óta eltelt két összecsapáson a Werder Brementől és az éllovas Bayern Münchentől is kikaptak.

Az elmúlt 13-14 edzésen megpróbáltuk fejleszteni a csapatszellemet

– árulta el a 47 éves Dárdai. 

Az öltözőben jó a hangulat, mindenki kedves a másikkal. A pályán azonban eddig nem igazán működött a csapatszellem, ezért állunk ilyen kevés ponttal.

A magyar szakember közölte, 80-90 százalékban már összeállt a kezdőtizenegy a fejében a szombati meccsre. Állítása szerint a harmadik edzéshéten látottak erősítették az optimizmusát:

Mindenki dolgozik, mint az angyalkák

– tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában