Parázs viták

2021.11.26. 13:31

A FIFA elnöke szerint félnek a változástól azok, akik nem szeretnének kétévenkénti vb-t

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint félnek a változástól azok, akik ellenzik a kétévenkénti világbajnoki rendezést. A tervet afrikai országok támogatják.

A svájci-olasz sportvezető meglátása szerint a leghangosabb tiltakozók – az európai és a dél-amerikai kontinentális és országos szövetségek – féltik a helyüket a sportágban, ezért nem támogatják az elképzelést.

„Akik ellenzik, azok most a sportág csúcsán vannak. Ez a világ minden részén és minden ágazatában így van, hogy a fent lévők nem akarnak változást, hiszen nekik nem érdekük”

- jelentette ki Infantino az afrikai konföderáció (CAF) kairói kongresszusán, ahol pénteken szavaztak a javaslatról, amit a várakozásoknak megfelelően egyhangúan elfogadtak. A CAF ezzel az első kontinentális szervezet lett, amely hivatalosan kiáll Infantino terve mellett.

„Félnek, hogy ha változás lesz, az veszélyeztetni fogja a vezető helyüket” – tette hozzá a FIFA elnöke. Kiemelte, a két konföderáció eddig elért eredményeiért dicséret jár, mert mindenki számára követendő példát jelentenek, ugyanakkor „nem zárhatják be az ajtót” a többiek előtt, akiknek „reményt kell adniuk”.

„Több lehetőséget kell biztosítanunk a változásra, arra, hogy akár az afrikai futball is csillogjon a labdarúgás legnagyobb színpadán” – fogalmazott a sportvezető.

A négy helyett kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez májusban a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, többeknek viszont éles ellenkezés volt a reakciójuk. 

Bírálta a tervet az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség is, továbbá az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. A magyar szövetség jelezte, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezéssel kapcsolatban.

 Legutóbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is hangot adott aggodalmának.

A FIFA december 20-án tanácskozást rendez a témában. A 2026-os vb-t 32 csapat helyett már 48 válogatott részvételével rendezik meg Kanadában, Mexikóban és az Egyesült Államokban.

Ezek is érdekelhetik