váltás

2021.03.11. 20:45

Németül beszélő edzőt keres a válogatott élére a Német Labdarúgó Szövetség

Joachim Löw kedden jelentette be, hogy a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokság után nem folytatja munkáját a válogatottnál.

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) csütörtökön bejelentette, hogy németül beszélő edzőt keres a válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

Joachim Löw kedden jelentette be, hogy a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokság után nem folytatja munkáját a válogatottnál.

Fritz Keller, a DFB elnöke csütörtökön úgy fogalmazott, bőven lesz idejük az utód kiválasztására, hiszen az új edzőnek szeptemberben kell először irányítania a válogatottat.

„Alapos folyamat lesz az új kapitány kiválasztása, nem kapkodunk” – tette hozzá.

Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere kijelentette, hogy németül beszélő edző váltja Löwöt.

„Nem látok olyan, németül nem beszélő edzőt, aki jelenleg megfelelne az igényeinknek” – mondta.

Keller és Bierhoff sem volt hajlandó kommentálni azokat a médiaértesüléseket, melyek szerint Hans-Dieter Flick, Ralf Rangnick és Jürgen Klopp is jelölt lehet a posztra. Bierhoff hangsúlyozta, hogy a DFB nem lép kapcsolatba érvényes szerződéssel rendelkező edzőkkel, kivéve, ha azok jelzik, hogy el akarják hagyni klubjukat.

Keller elmondta, hogy a DFB felhatalmazta Bierhoffot, hogy tárgyalásokat kezdjen a jelöltekkel.

Joachim Löw elárulta, hogy döntése előtt átgondolta, mivel foglalkozik majd 2024-ben, a németországi Európa-bajnokság idején.

„Arra a következtetésre jutottam, hogy akkor már nem én ülök a német kispadon” – szögezte le. Hozzátette, az új edzőnek három év áll majd a rendelkezésre egy versenyképes csapat kialakítására és felkészítésére, ezért gondolja úgy, hogy megfelelően időzítette a távozásának bejelentését.

Löw 2006 óta irányítja a nemzeti csapatot, amellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben pedig vb-bronzérmes lett, 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupát nyert. Eddig rekordot jelentő 189 mérkőzésen irányította a német válogatottat, és az Európa-bajnokság végéig akár a 200 összecsapásig is eljuthat kapitányként.

A német válogatott a nyári Eb-n a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a társrendező magyarokkal van egy csoportban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában