Bulvár-celeb

2024.04.18. 16:00

Ez komoly: halálos vírus miatt aggódik a WHO

A WHO a madárinfluenza emberről emberre terjedésének lehetősége miatt aggódik.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: hedgehog94

Aggodalmát fejezte ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) csütörtökön a H5N1 típusú madárinfluenza új variánsai okozta egyre növekvő fertőzésszám, valamint az emberről emberre terjedő fertőzés lehetősége miatt.

Genfi sajtótájékoztatóján Jeremy Farrar, a szervezet egyik vezető munkatársa elmondta, az új variánsok terjedése továbbra is komoly aggodalomra ad okot.

Ez komoly: halálos vírus miatt aggódik a WHO

Mint mondta, félő, hogy a vírus, mely eddig állatról emberre terjedt – és így is magas halálozási aránnyal bírt –, a mutálódás során emberről emberre is terjedhet.

Tavaly január elejétől 2024 áprilisáig a WHO összesen 889, H5N1-ben megbetegedett embert regisztrált 23 országból, közülük 463-an belehaltak az egyébként 52 százalékos halálozási aránnyal bíró fertőzésbe.

Farrar aláhúzta: a fertőzött állatok megfigyelés alá helyezésénél még fontosabb felderíteni az eddig nem regisztrált eseteket.

A legújabb megbetegedésekkel kapcsolatban az Egyesült Államokban madárinfluenzával diagnosztizált tehenek esetét említette, hozzátéve, hogy április kezdete óta az amerikai hatóságok egy emberről adtak hírt, aki megfertőződött a vírussal. A tájékoztatás szerint a férfit – akinek csupán a szeme vörösödött be – karanténba helyezték és antivirális gyógyszerrel kezelik.

Idén Kambodzsában egy 9 éves kisfiú halt meg a H5N1-ben, tavaly pedig ugyanott három halálesetet regisztráltak.

A halálos kimenetelű emberi madárinfluenza-fertőzés egészen 1997-ig ismeretlen volt, a H5N1 vírus először ekkor ütötte fel a fejét Hongkongban, több ember életét követelve. A szárnyasokra azonban rendkívül veszélyes, madárinfluenzában már több száz millió csirke és kacsa pusztult el, amióta a betegség 2003-ban pusztító útjára indult és Ázsia-szerte megtizedelte a baromfiállományt. Az emberek körében a betegség Vietnamban és Thaiföldön szedte a legtöbb halálos áldozatot.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!