Esemény

2023.05.21. 11:24

Állásbörzét rendeznek kedden Szécsényben

Lászlók Judit

Hagyományos módon minden járásban állásbörzéket rendez tavasszal az álláskeresők részére a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakterülete. Az eseménysorozat május 23-án, kedden Szécsénybe érkezik, ahol a Művelődési Központban 9 és 12 óra között várják az érdeklődőket. 

A kormányhivatal közleményében azt írja, a résztvevő munkáltatók szakképzett és szakképzettséggel nem rendelkező álláskeresők számára, valamint a megváltozott munkaképességű és nyugdíjas munkavállalóknak is kínálnak majd állásokat, illetve részmunkaidős ajánlatok is szerepelnek a betölthető pozíciók között. 

– Szécsényben közel 1420 nyitott pozíció várja az érdeklődőket, ebből mintegy 70 fő részére a vármegyei, közel 250 fő részére pedig a vármegyén kívüli és a munkaerő-kölcsönző cégek kínálnak álláslehetőségeket. A honvédség és a rendőrség több mint 1100 fő részére kínál álláslehetőségeket úgy környékünkön, mint az ország más térségeiben lévő szolgálati helyein – olvasható a közleményben. Hozzáteszik, az érdeklődők egyebek mellett megismerkedhetnek a CNC gépkezelő, szerződéses határvadász, szociális gondozó,biztonsági őr, varrónő, vezető ápoló, valamint a fejlesztő pedagógus munkakörökkel is.

Kiemelik továbbá, hogy az állásajánlatok mellett elérhető lesz a foglalkoztatási szolgálat aktuális megyei álláslistája, megismerhetők lesznek a különféle szolgáltatások, támogatási lehetőségek, illetve a szervezők tájékoztatást adnak majd a támogatott munkaerőpiaci képzések aktuális listájáról, valamint segítséget nyújtanak a jelentkezések leadásában. Az eseményen az ingyenes szakképzéseket biztosító megyei szervezetek közül a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum mutatja be képzési ajánlatait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!