Baptista szeretetszolgálat

2019.03.03. 07:11

Százötven nagylóci családot támogattak

A tavalyi évhez hasonlóan idén is adományokat juttatott el a helyi rászorulóknak a Baptista Szeretetszolgálat: a minap szétosztott felajánlásból százötven nagylóci családot támogattak.

L. J.

Új ruhák is érkeztek

A jótékonysági esemény helyszíne a helyi művelődési központ volt, ahol a rászorulók átvehették a csomagokat. Az átadás lebonyolításában segített a helyi roma nemzetiségi önkormányzat, illetve ők állították össze a listát a rászorulókról.

Új ruhák is érkeztek

– A csomagok tartalmaztak új ruhákat gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Ezenkívül pedig tisztálkodószereket, játékokat és élelmiszert is, utóbbit az Élelmiszerbank hozzájárulásával osztottuk szét – mondta el lapunknak Herencsárné Klug Györgyi, a Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatója.

Hozzátette: szeretnek a településre jönni, hiszen itt mindig nagyon kedvesen fogadják őket. Ráadásul a Nagylóci Roma Nemzetiségi Önkormányzattal folyamatosan tartják a kapcsolatot. Ezenkívül persze több településen is jelen vannak. A megyében Rétságon található segélyiroda, illetve adománybolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!