program

2019.03.26. 12:21

Nevelőszülőket toboroztak Salgótarjánban

A Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat rendezett nevelőszülői toborzónapot a városi sportcsarnokban, amelyen a Lehetetlen nincs című rajzpályázat nógrádi díjazottjaira is fény derült.

P. K.

Oláh Gergő énekelt

Forrás: N.M.H.

Fotó: Hegedűs Márk

Az eseményen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára elmondta: a programmal a társadalom figyelmét szeretnék felhívni a nevelőszülővé válás fontosságára.

– A nevelőszülők olyan közösséget alkotnak, amely egy egész megye életét varázsolja színesebbé, miközben tagjai segítő kezet nyújtanak a szeretetre vágyó gyermekeknek – hangsúlyozta az államtitkár.

Pályamunkájáért Baranyi Ramóna, Búzás Erik, Bocsó Amanda, Imre Noémi, Bada Nikoletta, Rácz Tünde, Oláh Adrienn, Bogdán Klaudia és Rézműves János vettek át elismeréseket, míg a különdíjat az Ipolyparti Fészek Lakásotthon gyermekei érdemelték ki. A toborzónapon színes műsorokkal és bemutatkozókkal népszerűsítették a nevelőszülői hálózatot, de Oláh Gergő koncertje is fokozta a jókedvet. A nógrádi énekes elmondta: a rászoruló gyermekek segítését mindig szívügyének tekintette, s különösen örül annak, hogy Hozzád bújnék című száma a program himnusza lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!