Búcsú

2018.11.11. 17:32

Közösen imádkoztak a hívek Mátramindszenten

A Mátramindszent Római Katolikus Mindenszentek Templom búcsúján a napokban közös imádságra gyűltek össze a hívek.

P. K.

A szentmise Fekete Roland plébániai kormányzó, egy vendégatya és a faluban élő Kuklay Antal nyugalmazott kanonok részvételével zajlott le. A búcsú elején Horváth János polgármester és a helyi egyházközség köszöntötte a vendégeket, amelynek fényét a népviseletbe öltözött Rozmaring asszonykórus tagjai is emelték közreműködésükkel.

Az imádságot egy körmenet zárta a különleges Isten háza körül, majd az egyházközség a művelődési házban vendégelte meg a híveket, ahol a helybéliek sütötte édességeket is jóízűen elfogyasztották az egybegyűltek. A római katolikus templomot 1750-ben kezdték építeni, majd tíz év múlva felszentelték.

Berendezései közül kiemelkedő az Európában is igen ritka barokk főoltár, a rajta három sorban álló 18. századi szentszobrokkal, amely 2015-ben elnyerte a Nógrádikum díjat is. A sekrestye kilincse Fazola egri műhelyében készült. A templom és a harangtorony műemléki védelem alatt áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!