Nógrád megye

2017.11.19. 06:56

Ezrek szenvednek megyénkben a cukorbetegségtől

A világon hozzávetőlegesen 350 millió ember küzd cukorbetegséggel. Magyarországon 800 ezer, megyénkben 15 ezer, Salgótarjánban 5000 ember szenved tőle. Fontos tehát, hogy megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de szövődményeit tekintve igen súlyos betegségről.

Szabó Rita

A vércukorszint mérése is elengedhetetlen ahhoz, hogy időben kiszűrjük a cukorbetegséget Illusztrációs fotó/Niederland Dávid

Dr. Sasvári Erzsébet, a Szent Lázár Megyei Kórház belgyógyász-főorvosa elmondta: a cukorbetegségnek különböző súlyossági fokai vannak, főleg ami a felnőttkori diabéteszt illeti. A betegségnek két fő fajtája van: a fiatalkorban kialakuló I. típusú leggyakoribb kiváltó oka bizonyos vírusfertőzés, valamint öröklődés lehet. A másik nagy csoport az idősebb korban jelentkező II. típus, amelyben ugyanúgy szerepet játszanak örökletes tényezők, de hozzájárul az elhízás, a mozgásszegény életmód, a stressz, valamint a magas vérnyomás is.

Dr. Sasvári Erzsébettől megtudtuk azt is, hogy nagyon fontos a kezelés, mert a magas vércukorszint sok szövődményt okoz, többek között a szív- és érrendszer területén. Ilyen lehet például az érszűkület, a szívinfarktus, az agyi vérkeringési zavar, a stroke, a vesekárosodás, majd a veseelégtelenségi idegkárosodás, esetleg a látásromlás.

Szűréssel és megfelelő kezeléssel a teljes életért

Fontos, hogy időben kiszűrjük a cukorbetegséget. A vizsgálat egyszerű vérvétellel elvégezhető. Nem is feltétlenül kell ehhez orvoshoz menni, ugyanis gyógyszertárakban, különböző szűrési napokon gyakran mérnek ingyenesen vérnyomást és vércukrot. – Ha valakinek a felmenői között volt cukorbeteg, gyakran szomjazik, sok a vizelete vagy gyulladásos folyamatai jelentkeznek, akkor a leggyakoribb figyelmeztetőjelekkel van dolga. Ebben az esetben mindenképp nézesse meg a vércukorszintjét. Ha kialakult a betegség, akkor dietetikus, kardiológus, szemész, sebész, nefrológus, bőrgyógyász, ideggyógyász segíti a szövődmények megelőzését. A legfontosabb azonban a diéta betartása: lehetőleg ne együnk cukorral készült ételeket és egyéb szénhidrátokból is vigyázzunk a meghatározott mennyiségre. Mozogjunk sokat, együnk friss zöldségeket, főzelékeket, kevesebb húst és zsíros ételt. Kerüljük a stresszt! – tanácsolta dr. Sasvári Erzsébet szakorvos.

– Egy fiatalkori I. típusú cukorbetegséggel élő ember számára az egészségesekéhez hasonló életminőséget biztosíthat a diéta és az inzulin pontos adagolása – fejtette ki a szakember. Az időskori cukorbetegség kapcsán elmondta, hogy a testsúly kontrollálása, vagyis a megfelelő táplálkozás és mozgás, valamint a diéta betartása mellett segít az egyre bővülő gyógyszeres paletta is. Ha azonban a tablettákkal már nem lehet megfelelő vércukorszintet elérni, akkor segít az inzulin.

– A cukorbetegek érdekében kiterjedt gondozó hálózatok működnek szerte a világon. Nemzetközi és hazai fórumok biztosítják az orvosok információval való ellátását, hogy tudomást szerezzünk a legkorszerűbb gyógykészítményekről. Ma már Magyarországon is minden korszerű gyógyszer az orvoslás rendelkezésére áll. Némelyik kicsit drága, de sok kiváló inzulin ingyenesen elérhető. Mindenki számára megtaláljuk a megfelelőt – szögezte le dr. Sasvári Erzsébet.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!