2017.12.29. 11:10
Zsúfoltak a szállások és növekvő a forgalom a megyében
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szerint karácsony és szilveszter idején teltházzal üzemelnek a magyar szállodák. Utánajártunk, megyénk kiemelt turistacélpontjai is közkedveltek-e az ünnepek idején.
Fotó: Flickr
A hollókői szálloda az ünnepek alatt teltházzal üzemel. Kelecsényi Péter, a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta: az általuk üzemeltetett vendégházak forgalma pedig inkább a szilveszteri időszakban növekszik meg, karácsonykor jóval kevesebb a látogató.
– A karácsonyt az utóbbi években sokan töltik szállodában, amióta Hollókőn is üzemel egy, azóta ünnepekkor még inkább gyarapszik a látogatottság – mondta az igazgató. – A két ünnep között az előző években is erős volt a forgalom, ugyanis a legtöbb vendég ekkortájt érkezik. Ők azok a turisták, akik többnyire a vendégházakban töltik a szilvesztert családi és baráti körben.
Orosz Lóránttól, a kegyhely igazgatójától megtudtuk, hogy az ünnepek alatt Szentkútra is sok vendég érkezik.
– Már az adventi időszakban fellendül a látogatottság, ugyanis sokan jönnek gyónásokat végezni, amelyre odahaza nincs lehetőségük. A karácsonyi szentmisék, de az újév ünnepe is olyan események, amelyek több száz embert vonzanak a kegyhelyre a rossz időjárás ellenére is – mondta.
Hozzátette: karácsonykor mindig megrendezik a Magányosok Karácsonya című rendezvényt – 23-tól 27-ig –, amely idén mintegy negyven fő részvételével zajlik. Szilveszterkor pedig már évek óta egy több mint száz főből álló baráti társaság foglalja le a zarándokházat, s a szállás jelentős részét is.
Mit választ a nógrádi?
Saliga Zsófia: – A karácsony teljes mértékben a családról szól, mert az ünnep meghittségét egyedül az otthon tudja biztosítani. Itt kedvenc ünnepi menünket is szeretteink körében fogyaszthatjuk el, míg a hotel ehhez képest egy idegen helyszín.
Csonka András: – Elsősorban a család miatt ragaszkodom ahhoz, hogy odahaza ünnepeljek. Nyilván a szállodának is meg van a maga előnye, bizonyos mértékig leveszi az ünnepi készülődéssel járó terhet a vállunkról. Azonban annál semmi sem lehet szebb, mint a saját karácsonyfánkat körbe ülni.