Atlétika

2024.06.13. 11:30

Taktikus versenyzés eredménye lett a jó Eb-helyezés

Elégedett volt a teljesítményével a salgótarjáni kötődésű gyalogló. Venyercsán Bence taktikus versenyezést mutatott be 20 kilométeren.

Bakos László

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a salgótarjáni kötődésű Venyercsán Bence jó erőbeosztással gyalogolt a római Európa-bajnokságon, és számos riválisát megelőzve a 20. helyre jött fel, a célba pedig 1;24:08-as eredménnyel ért be 20 kilométeren. 

– Igazi nyári verseny volt, este 18-kor rajtoltunk, de még akkor is 31-32 fok volt a hőmérséklet. Ennek tudatában óvatosabban kezdtem, igyekeztem egy olyan ritmusra ráállni, amit végig tudok tartani. Ez sikerült is, sőt az utolsó három kilométeren még kicsit tudtam gyorsítani is. A nevezési idők alapján a 20. hellyel hoztam a papírformát. Összességében meg vagyok elégedve a szereplésemmel – értékelt portálunknak a gyalogló.

Bence elárulta, hogy június 30-ig tart az egyéni kvalifikációs időszak az olimpiára, addig még lesz két hazai versenye, amivel tud még javítani a világranglistás helyezésén is, a Honvéd kupa és a magyar bajnokság.

A versenyt végül a tavalyi budapesti világbajnokságon ezüstérmes Perseus Karlström (1;19:13 óra) nyerte meg, miután a féltávnál élre vágó spanyol Paul McGrath-ot (1;19:31) utolérte és lehagyta. A bronzérmet az olasz Francesco Fortunato (1;19:54) szerezte meg. Ami a magyarokat illeti, Helebrandt Máté remek erőbeosztással a 16. helyen ért célba, Tóth Norbert pedig a 27. helyen végzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában