2024.06.10. 15:00
A salgótarjáni egyesületben vallják, hogy játszva minden könnyebb
A június 13-ai Sportkavalkád elnevezésű sportágválasztón az egykori és jelenlegi salgótarjáni sportegyesületek, sportágak mutatkoznak majd be. A Harcművészetek és Tömegsportok Salgótarjáni Egyesülete sok-sok évvel ezelőtt a rendszeres mozgás mellett tette le voksát.
A salgótarjáni egyesület célja a gyermekek és felnőttek fizikai és testi nevelése. Az elmúlt évben a csapathoz csatlakozott Verbói Patrik, a Mázli Autósiskola iskolavezetője is, aki két kisgyermek édesapjaként fontosnak tartja, hogy a KRESZ-szabályokat már egészen kiskorban elkezdjék megismerni a gyerekek.
Az elmúlt hónapokban nagy sikerrel valósítottuk meg a mini KRESZ-pályán a gyermekek közlekedés biztonságra való nevelését, tettük mindezt játékos formában. Úgy gondoljuk, hogy egy jól szervezett oktatáson könnyen elsajátítják, miként kell egy közösség tagjának lenni, szabályokhoz alkalmazkodni, s azokat betartani.
Az egyesületünk biztos abban, hogy az így elkezdett játékos tanulással a fiatalok már más szemmel néznek majd később a közlekedésre és hosszú távon érdemi változás is tapasztalható lesz. A korosztályoknak megfelelő szintű közlekedési szabályok és szituációk, valamint az utakon szerezhető esetleges balesetek ismertetésével megannyi kerékpáros és gyalogos baleset megelőzhető lehet.
Az egyesület egy izgalmas KRESZ-pályával várja majd a fiatalokat 13-án, a Sportkavalkád keretében játékosan tehetnek majd szert hasznos információkra.
Sportkavalkád 2024
- Kavalkád: több mint két tucat sportágat próbálhattak ki Salgótarjánban (fotók, videó)
- Kutyás, motoros és darts stand is várja majd a fiatalokat
- A salgótarjáni klub tagjai tudják, merre tartanak
- A sakktábla mellé is beülhetünk a Sportkavalkád programjában
- A karate rejtelmeibe is bevezetnek a Sportkavalkád keretében