2024.06.08. 09:40
Íjásziskolát alapított a tarjáni bajnok, hogy megvalósítsa gyermekkori álmait (podcast)
Íjásziskolát és hozzá kapcsolódó fejlesztő akadémiát álmodott meg Kósy Nándor, aki gyermekkorában szerette meg ezt a sportágat.
Ezután hosszú, két évtizedes kihagyást követően végre megvalósíthatta álmait: megalapította az Európai Íjászsportolók Alapítványát, amelyen belül immár növendékeinek is átadja tudását, s fejleszti őket, hogy minél sikeresebben szerepelhessenek a korosztályos versenyeken. Az országos vidék- és terembajnoki címe mellett több csúcsot is felállító matematika-testnevelés szakos tanár növendékei idén tavasszal a egy arany-, és két ezüstéremmel lettek gazdagabbak a pápai teremversenyen, a szabadtéri idénynyitóról is érmekkel tértek haza, míg a sportág diákolimpiájaként működő Suli Íjász Bajnokságon Prém Diána Jázmin élete első ilyen versenyén másodikként zárt.
![Kósy Nándor íjásziskolát alapított és egyre sikeresebbek tanítványai](https://cdn.nool.hu/2024/06/uaKFFRyKARdt6CUNFsk_tOUiS-qcPsKU7SRehbJXQIY/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzliMjU3ZDM3M2RjZTQwNWY5ZTExYTgyZTAyNGQ5NzFk.jpg)
Fotó: Andó Ákos / Forrás: Nool.hu
Hogy miért pont az íjászat, és milyen célok motiválják Kósy Nándort edzőként, arról a legutóbbi verseny után beszélgettünk vele és ifjú sportolóival.
Nool.hu podcast
- Színház a csillagok alatt – íme a Zenthe Nyár részletes programja! (podcast)
- Kékfény: Nógrád-szerte kattantak a bilincsek (podcast)
- Díjátadó ünnepséget tartottak Salgótarjánban, négyen is elismerést vehettek át (podcast)
- Hungaroring 2024: ezen a hétvégén véget ért egy legendás korszak (fotók, videó, podcast)
- Bűnözőket kaptak el a nógrádi rendőrök, a tűzoltók sem tétlenkedtek (podcast)