Nool.hu videó

2024.06.11. 17:05

Díjazták az év tesitanárait Nógrádban (videó)

Rengeteg szavazat érkezett a felhívásra. Nógrádban kedd délután adták át az elismeréseket.

Bakos László

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére először választották ki az ország kedvenc tesitanárait. A „K&H mozdulj! az év tesitanára” vármegyei szavazásának végeredményei nemrég kerültek nyilvánosságra, Nógrádban kedden adták az elismeréseket a bank salgótarjáni fiókjában.

tesitanár, díjak
A három díjazott nógrádi tesitanár
Fotó: B.L. / Forrás: Nool

A díjazottakat Storkné Molnár Mónika, a K&H Bank Zrt területi vezetője köszöntötte, majd Viszlai István, az MDSZ észak-magyarországi régióvezetője foglalta össze a program tudnivalóit. Mint elmondta, több mint ötezer jelölés érkezett a szövetséghez, amiből kiválasztották azokat, akikre a vármegyei fordulóban szavazni lehetett. A tavasszal indult programban három kategóriát jelöltek ki, és 140 ezer szavazat érkezett. Sok testnevelőt meglepett a jelölés, hiszen sok esetben diákok, vagy szüleik meglepetésként jelölték a tanárokat, akik saját példájukon keresztül adják át a sport szeretetét.

A nógrádi díjazottak 

A nógrádi díjazottak közül a 30 évnél fiatalabb testnevelőknél Varga Viktória (Kazár, Aba Sámuel Általános Iskola) kapta a legtöbb szavazatot.

– Nagy megtiszteltetés, hogy én kaptam a díjat. A munkám során mindent megteszek, hogy a diákjaim megszeressék a mozgást, és életük részévé váljon az egészséges életmód – mondta a díjátadót követően.

A kétszáz főnél nagyobb intézményeknél Csákiné Szakács Krisztina (Bátonyterenye, II. János Pál Pápa Katolikus Általános Iskola) nyert.

– Szeretném megköszönni a rengeteg szavazatot, jól esik a visszaigazolása annak, hogy sokan szeretnek, és jó munkát végzek. Örömmel tölt el, ha a diákok ki tudnak bontakozni az óráimon, és sikereket érnek el. Ugyanakkor a kudarcokat is megtanulják feldolgozni, ami nagyon fontos az életben – nyilatkozta a testnevelő.

A harmadik díjazott a kétszáz főnél kisebb iskolák testnevelői közül került ki, itt Makkai Máté (Nógrád, Dr. Hesz Mihály Általános Iskola) szerezte meg a győzelmet. 

– Örülök, hogy én nyertem, sok visszajelzést kaptam, nagyon sokan szavaztak rám. A hivatásom során az okoz örömet, ha valakit sikerül megtanítanom valamire, akinek utána látom az örömöt az arcán. Ez megfizethetetlen – foglalta össze a tanár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában