2023.12.05. 14:08
Lesz miben javulnia a Salgótarjáni BTC-nek a tavaszi folytatásra
Másfél hete értek véget az NB III. Északkeleti csoportjának küzdelmei. Az SBTC a jó kezdés után hullámvölgybe került, így a jelenleg kiesést jelentő tizennegyedik helyről várja majd a folytatást.
Leginkább a góllövésben kell javulni a Salgótarjáni BTC (fehérben) csapatának
Forrás: Nool | Archív fotó
Fotó: Hüvösi Csaba
A Sényő elleni vereséggel ment téli szünetre november utolsó hétvégéjén a Salgótarjáni BTC együttese. Sebestyén Szilárd gárdája tizenöt pontot gyűjtött össze az őszi szezon során, amivel az őszi zárást követően a tizennegyedik pozícióban helyezkednek el. Megvizsgáltuk, hogy mik lehetnek azok a tényezők, amiben előre kellene lépnie a fiúknak, hogy tavasszal megőrizhessék élvonalbeli tagságukat.
Ami szembetűnő, hogy nagyon kevés gólt szerez az együttes. Ebben a tekintetben holtversenyben az utolsó pozícióban áll a gárda a sereghajtó Gyöngyössel együtt. A tizenhat szerzett találat kifejezetten kevésnek mondható, így ebben a mutatóban biztosan javulni kell, ha jövőre is az NB III-ban szeretnének szerepelni a fiúk. A bajnokság legjobb támadósorával a Putnok rendelkezik, akik negyvennégyszer rezgették meg az ellenfél hálóját, ami kimagasló mutatónak számít.
Ami viszont pozitívum, hogy a védelem jól teszi a dolgát és a kapott találatokat illetően az Észak-Keleti csoport legjobb tíz legjobb együttese között találjuk az SBTC gárdáját. Ebben a mutatóban a Cigánd található az első helyen, akik mindössze tizenhárom találatot szedtek be az ősz során, igaz ebből az utolsó fordulóban egyből négyet is az Eger ellen.
![](https://cdn.nool.hu/2023/12/37K7sQ-ZaiOEdUmgdGDH6Xn9ZVQxP4GrAoHxGM1qfz8/fit/696/345/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTVkMTc3Y2QwYzQ0NjQ5NTU4MDU3YTI5ZjhkNTFl.jpg)
Hazai környezetben ezidáig nyolc fellépéséből kettőt nyertek meg a tarjániak, hármat döntetlenre adtak és háromszor vesztesen hagyták el a pályát. Ez a teljesítmény az együttesek között a tizennegyedik helyre lenne elég. Fontos kiemelni, hogy ezidáig leginkább az élcsapatok és a középmezőnyben szereplő együttesek látogattak a Szojka Ferenc Stadionba, a közvetlen riválisok közül a Sényőt leszámítva mindenki majd tavasszal utazik Salgótarjánba, így nagyon fontos lesz, hogy ezeket a meccseket megnyerjék a srácok.
![](https://cdn.nool.hu/2023/12/qAY9uVJHlP0UbNbBElHGihp6eJkLL8ycdSuw_wTlOHQ/fit/697/347/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JkNWRkOWIxOTdlMTQ3NWQ4MTRlNGQ2MzIyZDY1YjAx.jpg)
Az idegenbeli mutatók alapján is hátulról a harmadik jelenleg az SBTC. Ennek fényében a szezon második felében fontos lehet, hogy egy-egy jó eredményt érjen majd el a társaság az előtte álló gárdák ellen, így összességében minden lehetőség adott lehet egy sikeres tavaszi hadjárat végrehajtására.
![](https://cdn.nool.hu/2023/12/dQmf7wLheNQZWnYIOz7o3mQtoHrka1eipnru58Vrznk/fit/697/349/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZWM4NjhiZTdmMzQ4OWU4NGRlYTlkYTJlNzM1MjBh.jpg)
A házi góllövőlistát Tarlósi Milán vezeti öt találattal, mögötte testvére, Tarlósi Patrik szerepel három góllal, kétszer talált a kapuba a szezon során Csifó István és Horváth Máté, míg egy gólt jegyezettünk fel Bakos Bence, Csuka Krisztián, Palkovics Valter és Petrecsko Román nevei mellé. Reméljük, hogy ez a lista további nevekkel és sok-sok góllal bővül majd a tavaszi szezon során. Hajrá SBTC!