Eredményhirdetés

2023.11.30. 17:31

A salgótarjáni emlékfutás legaktívabb iskoláit díjazták

Csütörtök délután a havas időben a salgótarjáni Megyeháza dísztermébe érkezők sóhajtva elevenítették fel a bő egy hónappal ezelőtti eseményeket, amikor ragyogó időjárási körülmények között az intézmény környékén koptatták az aszfaltot, illetve segítették a 31. Október 23-ai emlékfutás létrejöttét.

Bakos László

Az ovisoknál a Jó Pásztor mozgatta meg a legtöbb fiatalt

Forrás: Nool

Fotó: Bakos László

Az iskolai létszámok összeszámolása után kialakult sorrendek kihirdetésére életre hívott ünnepség a Bolyai gimnázium diákjainak műsorával kezdődött. 

A versenybizottság új vezetője, a stafétát Valiskó Ferenctől átvevő Langer Olivér elevenítette fel a rendezvény napjának fontosabb állomásait, és elmondta, hogy az összesítések alapján 1326 ember futott aznap a Megyeháza környékén. Emellett összesen 20 váltó rótta a köröket. 

Ezt követően Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke kapott szót. A futóversenyt Nógrád egyik jelképének nevezte, és szerinte a Valiskó Ferenc által megkezdett munka jó úton van. Hozzátette: nagy büszkeség lehet mindenkinek, hogy évről évre ilyen sokan futnak az utcán.

Schirilla György, az emlékfutás jelképes arca felidézte, hogy 24 éve hogyan került képbe a futóverseny kapcsán, azóta futva érkezik a nógrádi megyeszékhelyre. Ahogy elmondta, országos szinten és példaértékű, hogy így összekapcsolták a történelmi megemlékezést a sporttal és az egészséggel.

Ezt követően a díjak kiosztása következett, az értékelésben az döntött, hogy melyik intézmény milyen arányban tudta megmozgatni a fiatalokat.

Az egyéni és váltófutások eredményiről itt írtunk:

A nagyiskoláknál a Beszterce diadalmaskodott
A nagyiskoláknál a Beszterce diadalmaskodott
Fotó: Bakos László / Forrás:  Nool

A létszám döntött az intézmények közt

Óvodák: 1. Jó Pásztor Katolikus Óvoda (75,75% részvételi arány), 2. Pitypang Tagóvoda (32,87%), 3. Mackóvár Központi Óvoda (28,22%).
Nagyiskolák: 1. Beszterce-lakótelepi Tagiskola (49,02%), 2. SÁI Székhelyintézmény (45,39%), 3. Kodály Zoltán Tagiskola (25,82%).
Kisiskolák: 1. Uzoni Péter Általános Iskola és Gimnázium (48,27%), 2. Dornyay Béla Tagiskola (25,45%), 3. Petőfi Sándor Tagiskola (18,07%).
Középiskolák: 1. Madách Imre Gimnázium (20,57%), 2. Bolyai János Gimnázium (8,82%), 3. Táncsics Mihály Közgazdasági Technikum (6,31%).

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában