Kosárlabda

2022.02.07. 10:03

Ismét csalódást okozott a salgótarjániak játéka

Az előzetes esélylatolgatások alapján verhetőnek tűnő riválist látott vendégül az SKSE együttese szombat este, s bizony alaposan rá is fért volna már némi sikerélmény az új esztendő első találkozóján aratott, reménykeltő győzelmüket követően az utóbbi hetekben ismét zuhanórepülésbe kezdő piros-feketékre.

NMH-összeállítás

A salgótarjániak (csíkos mezben) számára hazai pályán is nagy falatnak bizonyult a TF együttese

Forrás: NMH | Hegedűs Márk

Akik a fentieknek megfelelően meglehetősen harapósan kezdtek, s főként Dragasevics találatainak köszönhetően, pár perc játék után 9–4-re elléptek. Noha ezt követően játékukban egy röpke hullámvölgy következett, a nyitó negyed második felében néhány könnyű, gyorsindításos kosár, valamint Molnár Dániel és Nshimba egy-egy triplája már ismét komolyabb, 23–15-ös hazai vezetést eredményezett. 

Ráadásul a második felvonást, Nshimba és Molnár Marcell révén, zsinórban hat tarjáni pont nyitotta, így a kisszünet után nem sokkal immár két számjegyűre nőtt a differencia (29–19). Ekkor azonban a mieink egy meglehetősen váratlan és érthetetlen megtorpanást produkáltak, s a Király-legénység jó hétperces üresjáratát kihasználva a Nagy Szabolcs–Oroszi–Tichov trió vezette látogatók az említett időszakban egy elsöprő, 21–2-es (!) futást bemutatva, a félidő hajrájára fordítottak, s előnyükből öt pontot a nagyszünetre is megtartottak (35–40). 

A harmadik periódust ugyanakkor viszonylag jól kezdte az SKSE, hiszen Dragasevics két gyors triplája a mieink lemaradását villámgyorsan egyetlen pontra csökkentette. Mindez azonban a fővárosiakat egyáltalán nem hozta zavarba, olyannyira, hogy a folytatásban egy lélekromboló, 12–1-es válaszcsapással kínálta meg a jó rajt után ismét mély gödörbe zuhanó riválisát a sorrendben négy akcióját is hárompontos kosárral záró Beák-gárda. Mivel pedig tarjáni oldalon a negyedből hátralévő, nem kevés időben is csupán két mezőnykosár jött össze, a felek végül 62–49-es TF-vezetéssel vonulhattak az utolsó rövid pihenőre, amely hazai részről meglehetősen hangosra sikeredett, a szakvezetés ugyanis nagyon egyértelműen hozta a játékosok tudomására, hogy a mutatott produkciójukkal finoman szólva nem elégedett. 

A „hajszárítással” egybekötött nyílt színi fejmosás, valamint a záró etap elején egyvégtében kikért két időkérés mindazonáltal nemcsak sajátjaik feltüzelésére, de az ellenfél lendületének megtörésére is irányulhatott, s mint hamarosan kiderült, mindkét téren sikert hozott. Az emlékezetes intermezzót követően Dragasevics, majd Nshimba is triplát dobott, Karanfilovszki újabb távoli találatával pedig a tarjáni legénység, a végjátékhoz közeledve, négy pontra közelítette meg az ekkortájt jobbára csak büntetőből eredményes budapesti alakulatot. Csakhogy ebben a kritikus helyzetben Oroszi két kulcsfontosságú hármassal, Nagy Szabolcs pedig bravúros tempógóllal jelentkezett, amire a fogcsikorgatva erőlködő piros-feketék oldaláról érdemi válasz már nem érkezett. Így azután a két bajnoki pont, a találkozó összképe alapján teljesen megérdemelten, a TF birtokába jutott, az SKSE együttese ugyanakkor, az idény során immár sokadik alkalommal, ismét komoly csalódást okozott. 

NB I/B, Piros csoport, férfiak, 19. forduló: 

Salgótarjáni KSE – TF-Budapest 71–82 (23–19, 12–21, 14–22, 22–20)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 100 néző, v.: Lengyel, Domán, Marton. Salgótarján: Molnár M. 6, Karanfilovszki 7/3, DRAGASEVICS 22/12, Kuttor 2, Takács 14. Cs.: Molnár D. 10/6, Nshimba 10/6, Monye M., Monye J. Edző: Király Márió. TF-Budapest: TICHOV 26/12, SZÁNTÓ 9, Béres 4/3, OROSZI 20/9, NAGY SZ. 13/9. Cs.: Korompai 2, Simon 5/3, Gémes, Szűcs 3/3. Edző: Beák Gábor. 

Király Márió: – Gratulálok a TF csapatának! 

Beák Gábor: – Egy küzdelmes mérkőzésen nagyon rosszul kezdtünk, de szerencsére a második negyedben magunkra találtunk. A Tarjánnak támadásban a folytatásban is voltak jobb időszakai, de hál’ istennek a hazaiak minden próbálkozását sikerült visszavernünk, s így győzelemmel tudtuk abszolválni a találkozót. 
 

A salgótarjániak (csíkos mezben) számára hazai pályán is nagy falatnak bizonyult a TF együttese 
Fotó: Hegedűs Márk

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában