skse

2021.01.22. 09:41

Egyre kínosabbá válik a tarjáni kosarasok vesszőfutása

Az NKA fiataljai ezúttal Salgótarjánban leckéztették meg a formán kívül játszó piros-feketéket.

NMH-összeállítás

A két gárda pár nappal korábbi, pécsi összecsapásán meglepetésre a huszáros hajrát kivágó akadémisták bizonyultak jobbnak, így a szerda esti visszavágón az utóbbi hetek botladozásai következtében a dobogóról egészen a hatodik helyig zuhanó piros-feketék számára kizárólag a győzelem számított elfogadhatónak.

Csakhogy, bár a találkozó első két kosarát az SKSE szerezte, a Mavrenszki-tanítványok hamar a mieink tudtára adták, hogy egyáltalán nem vágynak az áldozati bárány szerepére. A szombati találkozó tapasztalataiból láthatólag okuló látogatók ezúttal nagyon szépen megszervezték támadójátékukat, s némi kezdeti bizonytalankodás után egyre-másra szórták a többnyire három pontot érő kosarakat.

Mivel pedig a gyors egymásutánban öt triplát berámoló rivális sorozatos találataira Sömenek és a rendkívül agilis Joó többnyire duplákkal válaszolgattak, a nyitó negyed második felére nemcsak, hogy állandósította, de röviddel a kisszünet előtt immár kilenc pontra növelte előnyét az NKA csapata. Amely a folytatásban is bántóan könnyedén dobálta át a lassú reagálású hazai zónát, aminek következtében a második felvonás derekáig nem is csökkent érdemben a feleket elválasztó távolság.

Noha a nagyszünethez közeledve úgy tűnt, a támadásban addig is megfelelő színvonalon teljesítő (45 pont 62%-os mezőnymutatóval) tarjániak végre hátul is rendezni tudják soraikat, Boinitzerék hiába produkáltak egy 13–5-ös etapot és egalizáltak kétszer is, a félidőre már ismét hátrányban találták magukat (45–49).

A fordulás után a pécsiek természetesen egy méretes triplával nyitottak, amire ugyan Sömenek és Molnár még válaszolni tudtak, a következő hat percben a mieink már csupán hallgatóságként vettek részt a számukra egyre kínosabban alakuló „társalgásban”. A ragyogó játéka mellett a lélektani hadviselés terén is nagyot alkotó Benke által teljesen kiborított Herendic látványosan erőlködött, de ezzel korántsem volt egyedül az immár nemcsak védekezés-, de gólképtelenné is váló tarjániak között.

A túloldalon ezzel szemben csak úgy sorjáztak a jobbnál jobb teljesítmények, a 49–52 után kivágott 14–2-es vendégroham alkalmával például leginkább az addig viszonylag csendes Kollár és Kocsis jeleskedtek. Habár az utolsó kisszünetet keretbe foglaló 10–0-s SKSE-sorozat hazai oldalon még felcsillantott egy aprócska reménysugarat, a rendkívül gyengén muzsikáló sípos trió sokadik, ezúttal Herendic kiállításával végződő eltévelyedése és Mavrenszki mester jó ütemű időkérése a folytatásban egykettőre véget vetett az újabb ritmusváltásra már képtelen piros-feketék fordításról szőtt álmainak.

A nemcsak példás küzdőszellemmel, de felettébb tetszetősen is játszó akadémisták a végjátékban gond nélkül hizlalták ismét tíz fölé a különbséget, s a látottak alapján nem kérdéses, hogy ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzték le a gödör alján (mert ettől aligha van már lejjebb) nagyot koppanó tarjáni legénységet.

Szabó Zoltán: – Felmosták velünk a padlót, amihez mi szépen asszisztáltunk. Csak gratulálni tudok a pécsi fiataloknak a kosárlabdához és az egymáshoz való hozzáállásukhoz. Sok sikert nekik a bajnokságban!

Ivica Mavrenszki: – Gratulálok a játékosaimnak, kemény mérkőzést vívtunk a salgótarjániakkal. Szinte végig mi vezettünk, s bár a negyedik negyedben volt egy rövid periódus, amikor lehetőséget adtunk a hazaiaknak a felzárkózásra, a végjátékban sikerült bebiztosítanunk a győzelmet. Abban a ritmusban kosárlabdáztunk, ahogy elterveztük, elsősorban ennek köszönhetően nyertünk. Minden jót kívánok ellenfelünknek a továbbiakban!

NB I/B, Piros csoport, a 3. fordulóból pótolt mérkőzés

Salgótarjáni KSE – NKA Pécs 69–80 (21–28, 24–21, 10–17, 14–14)Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött, v.: Gaál I., Lövei, Kruk. Salgótarján: Herendic 8, Karanfilovszki 7/3, Boinitzer 9/3, Joó 11, Sömenek 13. Csere: Bán 8, Molnár M. 9, Hajdu 2, Nshimba 2, Bogatin. Edző: Szabó Zoltán. NKA Pécs: Fülöp, BENKE 15/9, Scherer 7/3, KOCSIS 10, KARAVDIC 15/6. Csere: Váits 5/3, Gáspár 2, Fekete 2, LADOS 9/3, Rosic 3/3, KOLLÁR 12/9. Edző: Ivica Mavrenszki.

Az eredmény alakulása: 4. p: 11–10, 8. p: 17–21, 13. p: 28–36, 18. p: 43–43, 23. p: 49–52, 28. p: 49–64, 33. p: 61–66, 37. p: 63–75.

Ezek is érdekelhetik