2021.01.19. 10:08
A maximumra emelnék az Építők erőnlétét
A megyei I. osztályban az újonc Építők KC csapata a tizenegyedik helyen fejezte be a 2020–2021-es bajnokság őszi szezonját. Három mérkőzésük elmaradt. A szereplésről Berki Krisztiánt kérdeztük, aki 2020 februárjától irányítja a csapatot.
Salgótarján, Forgách. Építők KC - Palotás SE (3-4)
Forrás: NMH
Fotó: H.M.
– Milyen célokat jelöltek meg a csapat számára?
– Mivel újonc csapatként szerepelünk, így a tisztes helytállást tűztük ki célul. Így utólag látszik, hogy mire vagyunk képesek. Ha mindenki rendelkezésre áll, akkor szerintem a 6–8. hely elérése reális lehet számunkra.
– Miként értékeli az együttes szereplését?
– „Ha” minden olyan találkozót lehoztunk volna, ami már félig megnyert volt, akkor magasan az élmezőnybe lennénk. Csak hát tudjuk a „HA” nem játszik ebben a sportban. A jövőben az lesz a célunk, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk.
– Voltak-e problémák a bajnokság folyamán?
– Melyik csapatnak nincs? Nekünk is volt. De ezeket át kell vészelni, és a csapatnak erőt kell kovácsolni belőle!
– Kikkel volt elégedett, mely csapatrész nyújtotta a legjobb teljesítményt?
– Minden fordulóban kiemelem a mérkőzésen jó teljesítményt nyújtó játékosokat. Most itt nem szeretnék senkit megemlíteni. Együtt sírunk és együtt nevetünk is, mert ez egy csapatjáték!
– Kik segítették a csapat munkáját?
– Az egész szezon alatt végig partner és segítőkész volt Harmos László egyesületi elnökünk. Az átigazolási időszakban rengeteget segített és dolgozott Egyed Norbert. Nélküle nehéz lett volna. A csapathoz tartoznak az UP edzők is. Oláh Teofil a Bozsikos csapatokért felelt és maximálisan megoldotta a feladatot. Klajban János és Klajban László az ifiegyüttest nagyszerűen vezényelték. Köszönöm és bízom benne, hogy a jövőben is számolhatok a munkájukra.
– Mikor kezdik a felkészülést, mik lesznek a fő feladatok?
– Január 12-én kezdtük a felkészülést. Fő célom a csapat erőnlétét a maximumra emelni. Közben persze minden olyan játékelemet, szituációt gyakorolni, amiben még van hová fejlődni.
A számok tükrében
11. Építők KC 12 4 2 6 23–29 14
Mérkőzésről mérkőzésre
1. forduló: Unicum FC Mohora–Építők 3–3. 2.: Építők KC–Diósjenő 1–3. 3.: Mátraterenye–Építők KC 2–0. 4.: Építők KC–Nőtincs 3–0. 5.: Rimóc–Építők KC 4–5. 6.: Építők KC–Érsekvadkert 1–0. 7.: Héhalom–Építők KC 2–0. 8.: Pásztó SK–Építők KC 0–0. 9.: Építők KC–Szendehely 2–3. 10.: Szécsény–Építők KC 2–4. 11.: Építők KC–Palotás 3–4. 12.: Berkenye–Építők KC 6–1. 13.: Építők KC–Karancslapujtő – elmaradt. 14.: Építők KC–Unicum FC Mohora – elmaradt. 15.: Diósjenő –Építők KC – elmaradt.
Gólszerzők
4 gólos: Kovács Erik, Nagy Zsolt, Novák János. 3: Hranek Renátó. 2: Baranyi József, Oláh Tibor. 1: Oláh Renátó, Oroszi István, Percze Patrik. 1 öngól: Szekeres Péter Tamás (Szendehely).
Magyar Kupa Megyei selejtező. 1. forduló: Építők KC–Nőtincs SE 2–3 (0–1).