2020.09.22. 14:38
Nem bírt egymással a Héhalom és az Érsekvadkert
Ez történt a megyei I. osztály 5. fordulójában.
Mohora - 2020-09-19 - Mohora-Palotás - Torjay Attila
Forrás: NMH
Fotó: Torjay Attila
Héhalom SE – Érsekvadkert SE 0–0
Héhalom, vezette: Kis Zs. (Nagy I., Nagy S.)
Héhalom: Darabont – Albért M., Albért B. (Lakatos), Gerhát, Nagy, Földi (Duhonyi), Kis, Baranyi, Babusa, Sóss, Balog. Edző: Győri Zoltán.
Érsekvadkert: Deme – Fábián, Varga, Balga M., Bozsó (Holman), Szenográdi, Balga L., Szabó (Ujvári), Dávid, Pistyúr (Balga K.), Terenyei. Játékos-edző: Szenográdi Péter.
Sárga lap: Balog, Nagy.
Győri Zoltán: – Úgy gondolom, hogy a szerencsének köszönhetően szereztünk 1 pontot. Rettenetesen gyengén játszottunk, talán egy kapu felé tartó lövésünk volt, illetve egy pontrúgásunk, ami értékelhető volt. A vendégek kétszer vitték egy az egy ellen a kapunkra a labdát, és csak Darabont Daninak köszönhetjük, hogy nem szereztek vezetést. Gratulálok a vendégeknek.
Szenográdi Péter: – Először is köszönjük a Héhalomnak, hogy belementek a mérkőzés korábbi kezdésébe. A meccsről annyit, hogy véleményem szerint egy nagyon színvonaltalan találkozón, magunknak köszönhetően vesztettünk két pontot. További sok sikert a hazaiaknak.
Mohora SE – Palotás SE 0–2 (0–2)
Mohora, vezette: Strehó E. (Kalmár P., Szász K.)
Mohora: Földi – Lavkó, Széles B., Baranyi, Bera, Menyhárt (Szedlacsek), Rácz, Káposzta (Gál), Pistyúr, Bartal, Széles G. Edző: Mátyás Zsolt.
Palotás: Dankó – Sipos, Hadrik, Kotasz G., Kurcsik, Jambrich B. (Jambrich I.), Kotasz T., Veres (Gyurcsek), Jambrich S., Szabó (Odler), Török (Dallos). Edző: Jele Zoltán.
Gl.: Veres, Török. Sárga lap: Bera, Széles B., Káposzta, ill. Jambrich B., Kotasz T., Szabó, Jambrich S.
Mátyás Zsolt: – Erőtlenül és rosszul játszottunk, továbbá sikerült minden ziccert és egy büntetőt is kihagynunk, amely megbosszulta magát.
Jele Zoltán: – Az első félidőben megérdemelten megszerzett kétgólos vezetésünk és a jó játékunk elégnek bizonyult a győzelemhez a sportszerű mohorai csapat ellen.
Nőtincs SE – Pásztói SK 1–1 (0–0)
Nőtincs, vezette: Nyerges K. (Kiss T., Béres K.).
Nőtincs SE: Árva – Gyuricza, Makkai, Hajdu, Kovács K. – Nógrádi (Tamis), Bánáti,
Szunter, Dancsó – Somogyi, Nagy B. Edző: Nyikos József.
Pásztói SK: Krajecz – Almási, Kelemen, Csépe M. (Molnár B.), Lipták – Csépe R., Csépe I., Lengyel, Békési – Csépe P. (Molnár E.), Tóth O. Edző: Nagy Tamás.
Gl.: Bánáti, ill. Csépe I. Sárga lap: Gyuricza, Nógrádi, Bánáti, Dancsó, Nagy B., ill. Kelemen, Csépe R., Békési, Csépe P.
Karancslapujtő KSE – Berkenye SE 1–1 (1–0)
Karancslapujtő, vezette: Kalmár P. (Szász K., Csillik B.).
Karancslapujtő KSE: Egyed – Romhányi, Zsély D., Racs M. (Baranyi), Kovács B. – Banka, Zsély B., Pál G. (Czigler), Pingiczer – Ajtai, Bacsa. Játékos-edző: Romhányi Tamás.
Berkenye SE: Debre – Szandai, Porvay, Less, Keresztes – Mátyás P., Rottek, Kántor, Dömök (Balázs M.) – Balga B. (Hesz), Fábri (Bogdán). Edző: Mohácsi László.
Gl.: Racs M., ill. Mátyás P. Sárga lap: Banka.
Rimóci SE – Építők KC 4–5 (1–4)
Rimóc, vezette: Chikán P. (Dobsonyi L., Urbán V.).
Rimóci SE: Csábi – Seres, Kőműves, Laczkó (Balázs A.), Bangó Rómeó – Rácz A. (Bablena), Bada N., Rácz I., Ódor – Balázs L., Bangó Renátó (Balázs G.). Edző: Vincze Benjámin.
Építők KC: Krizsanyik – Percze, Novák J., Baranyi J. (Oláh F.), Kovács E. – Stark, Hranek (Balla), Ferkó (Német), Oláh R. (Oláh T.) – Szabó (Gál), Nagy Zs. Edző: Berki Krisztián.
Gl.: Balázs L. (4),ill. Baranyi J., Kovács E., Hranek, Nagy Zs, Oláh Tibor. Sárga lap: Bangó Rómeó, Bangó Renátó, Balázs G., ill. Oláh R., Oláh F.
A Mátraterenye – Szendehely összecsapást szeptember 30-án, míg a Diósjenő – Szécsény mérkőzést december 5-én rendezik meg.
A góllövőlista élcsoportja
6 gólos: Fábri Tamás (Berkenye).
5: Terenyei Ákos (Érsekvadkert).
3: Balog Bence (Héhalom), Bánáti Gergő Vilmos (Nőtincs), Csépe Richárd (Pásztó),
Less Krisztián (Berkenye), Monostori Albert (Diósjenő), Szenográdi Péter (Érsekvadkert), Török Máté (Palotás), Veres Tamás (Palotás).
A 6. fordulóban következő mérkőzések lesznek.
09. 26., szombat, 16: Berkenye SE – Unicum FC Mohora, Palotási SE – Diósjenő SE, Szécsény VSE – Mátraterenye SE, Pásztói SK – Rimóci SE.
09. 27., vasárnap, 11: Építők KC–Érsekvadkert SE. 16: Karancslapujtő KSE – Héhalom SE, Szendehely FC – Nőtincs SE.
A bajnokság állása
1. Berkenye 5 3 2 0 14–6 11
2. Palotás 5 3 0 2 10–6 9
3. Diósjenő 4 3 0 1 8–4 9
4. Érsekvadkert 5 2 3 0 12–3 9
5. Héhalom 5 2 2 1 8–5 8
6. Nőtincs 5 2 2 1 8–6 8
7. Karancslapujtő 5 2 1 2 9–7 7
8. Építők KC 5 2 1 2 12–12 7
9. Mátraterenye 3 1 2 0 5–3 5
10. U. Mohora 5 1 2 2 8–7 5
11. Pásztó 5 1 2 2 6–9 5
12. Szendehely 4 1 0 3 3–10 3
13. Szécsény 4 0 1 3 4–14 1
14. Rimóc 4 0 0 4 5–20 0