A magyar költészet napja

2024.04.14. 13:59

Versmondó versenyt rendeztek Dorogházán

Gulyás Edina

Idén is megrendezte a Móra Ferenc Általános Iskola közössége a területi versmondó versenyt, amit minden évben A magyar költészet napjához kapcsolódóan szerveznek. A programnak ezúttal a helyi művelődési ház adott otthont – tájékoztattak az iskola közösségi oldalán. A színvonalas produkciók feladták a leckét a négytagú zsűrinek, akik végül meghozták igazságos, de annál nehezebb döntésüket.

A bejegyzés arra is kitér, hogy az alsó tagozatosak közül Gecse Fanni, a kazári iskola diákja harmadik, míg Szombati Péter második, Oravecz Panka pedig első helyezést ért el, ők mindketten a bárnai iskola tanulói. Ebben a kategóriában Nagy- Majdon Bence, a bátonyterenyei II. János Pál katolikus iskola növendéke különdíjat érdemelt.

A felsősök mezőnyében Futó Vivien a mátranováki iskola tanulója lett a harmadik, míg a házigazda intézmény diákjai közül Bakos Dorottya második, Kis Áron pedig első díjat vihetett haza. Gaál Nimródnak, a mátranováki általános iskola tanulójának különdíjat ítéltek.  A programot a Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti iskola tanárainak színvonalas, zenés műsora is színesítette. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában