2024.04.02. 17:11
Mozgalmas márciusi nyitás után életmű-kiállításra készül a balassagyarmati Palóc Múzeum
A Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma március 1-én újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt, a nagy múltú múzeumpalota szakmai programjai is megújult erővel várják az érdeklődőket. Április 10-ig még látogatható a Petőfi tárlat, majd új programok, életműkiállítás, népviseleti rejtvény és a Múzeumi hétfők című sorozat következő állomása is várja a látogatókat.
Egri István, a híres balassagyarmati fafaragó életműkiállítása is megnyílik áprilisban, az alkotó 80. születésnapja alkalmából
Forrás:
Fotó: Beküldött
A főigazgatói utasításra három hónapra bezárt Palóc Múzeumban a látogatómentes időszakban sem volt uborkaszezon, de március elejével kétségtelenül mozgalmasabb napok következtek. –A hónap idusára az intézmény Utazó múzeumi programjai és múzeumpedagógiai foglalkozásai meghaladták a félszáz kitelepülést. Így óvodáktól a középiskolákon át a szociális intézményekig minden korosztály élvezhette a néprajzi, várostörténeti és irodalomtörténeti tárgyú előadásokat, kézműves foglalkozásokat– mondta el portálunknak dr. Limbacherné dr. Lengyel Ágnes az intézmény vezetője.
![](https://cdn.nool.hu/2024/04/ZOnNtyYCSq_UXXo-r7vQUMp8F_Our84cNx1L5cYpKtw/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwZTI5YjE0MzYyZjRlNjJiMzdmM2NlMGMxNmUxNDdj.jpg)
Fotó: Lukács Zsófia / Forrás: Nool.hu
Kiemelte, hogy nagy látogatottságnak örvendtek a múzeumépület állandó és időszaki kiállításai is. –Különösen sokan vettek rész a Múzeumi hétfők március 6-ai előadásán, melyet Rétfalvi P. Zsófia tartott Madách Imre feleségéről, Fráter Erzsébetről, valamint a nemzeti ünnepünkön, március 15-én megrendezett családi programon– tette hozzá a múzeum igazgatója.
Arra is kitért, hogy Szent György havába érve három nagyobb esemény köré csoportosul a múzeum élete. – Az április 10-én záródó időszaki Petőfi tárlatunkat Egri István fafaragó népművész életműkiállítása váltja a Kőtárban. Az idén 80 esztendős, kivételesen gazdag és sokszínű életművel rendelkező balassagyarmati faragó mester alkotásaiból készült tárlat április 25-től tekinthető meg Fába vésett emlékezet címmel – ismertette dr. Limbacherné dr. Lengyel Ágnes.
Rejtvényekkel is készülnek a látogatók fogadására
Azt is megtudtuk, hogy a múzeum központi szereplője a Vadóka Néptánc és Szabadidős Közhasznú Egyesület népviseleti rejtvényének, mely március 28-tól teljesíthető a Palóc ligetben elhelyezett kamerák segítségével. A népviselet napjához, április 24-hez azonban nem csak a Régi Módi címmel indított viseleti totószelvények gyűjtőhelyeként csatlakoznak, hanem munkatársaik foglalkozásaival, előadásaival is, az Utazó múzeum program keretein belül.
– A hónap zárásaként a Múzeumi hétfők sorozat következő állomásaként - a januártól néprajzkutató muzeológusként intézményünkben dolgozó Paluch Norbert bemutatkozó előadását hallgathatják meg az érdeklődők A nógrádi palócok táncai és táncélete címmel, április 29-én, a Táncművészet Nemzetközi Világnapján. Programjainkra és kiállításainkra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt – hangsúlyozta a Palóc Múzeum vezetője.