Az Egyetemes Kultúra Lovagja címmel gazdagodott Nyugat-Nógrád helytörténésze

– Milyen további feladatokkal jár, hogy beválasztották az Alapító Lovagok testületébe?
– 2006-ban kiérdemeltem a Magyar Kultúra Lovagja címet, így gyakorlatilag már akkor kaptam feladatot. Egyrészt azóta minden évben én szerkesztem a Kultúra Lovagrendje évkönyvét, a kiadványait, sőt, a Jókai-díj antológiáját is, amely szintén fontos területe a szervezet működésének. Tulajdonképpen mondhatom azt is, hogy minden írásos anyagnak én vagyok az egyik szerkesztője. Ezenkívül mint helytörténész előadásokat tartok a Kultúra Lovagrendje különböző rendezvényein. Mindez pedig most kibővül azzal, hogy az Alapító Lovagok testületének a tagjaként számos fontos döntés meghozatalában is részt veszek. Így a jövőben például jelentős szerepet vállalok az új lovagok avatásában is, illetve a rendezvények előkészítésében és megszervezésében egyaránt.

– Mit jelent az ön számára, hogy ezúttal az Egyetemes Kultúra Lovagja címmel tüntették ki?
– Elsősorban nagyon nagy megtiszteltetés, hiszen a Kultúra Lovagrendjének ma már közel 900 tagja van világszerte, olyan helyeken, ahol a magyar kultúrát fontosnak tartják. Úgy vélem, egy ilyen testületnek az irányításában, segítésében részt venni nagy tisztesség és hatalmas felelősség is egyben. 

– Milyen helytörténeti alkotáson dolgozott az elmúlt időszakban?
– Nyugat-Nógrád helytörténészének tartom magam, így az elmúlt évtizedekben elsősorban ebben a térségben jelentek meg a köteteim és a publikációim. Azonban néhány kötet erejéig kitekintettem az egykori Hont vármegye felé, illetve a Kultúra Lovagrendje lévén Kárpátalja irányában is. Legutóbb Nagyorosziról készült egy nagyon gazdag, 900 oldalas könyv, amiben több mint 100 interjú olvasható. Ennek köszönhetően személyes elbeszéléseken keresztül rajzolódik ki a falu története. Nagy örömömre ezzel kiérdemeltem a Nagyoroszi Kultúrájáért kitüntetést is. A tervek szerint február végén megnyílik a Diósjenői Kiállítótérben a helyi születésű Szentgyörgyi István színművész tiszteletére az emlékszoba és a kiállítás is. Ennek kapcsán pedig úgy gondoltam, hogy összegyűjtök minden információt, amit tudunk róla. Végül ez a kutatómunka a „Szentgyörgyi István Diósjenő büszkesége” címmel egy kötet formájában a közelmúltban szintén megjelent. 

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– Természetesen vannak már kész kéziratok, amik megjelenésre várnak, ilyenek például a Bánkról és a Nőtincsről szóló kötetetek. Ezek kiadásához azonban nem sikerült még pályázati támogatást nyernünk, de bízom benne, hogy a későbbiekben megjelennek majd valamilyen formában. Nógrádon is összegyűjtöttük a különböző források segítségével a községben ismert szlovák népdalokat, amit szintén szeretnénk egy kiadványban megjelentetni. Mindezeken kívül is vannak olyan terveim, elképzeléseim, amiket szeretnék megvalósítani. Azonban bizonytalan, hogy sikerül-e majd ezen kiadványoknak, köteteknek a megjelenéséhez megszerezni a szükséges anyagi forrásokat. Sajnos saját erőből ezt nagyon nehéz lenne megoldani. Az egyik ilyen jövőbeni tervem szintén Nyugat-Nógrádhoz kötődik, és ebben az elmúlt 200 év kalandoraihoz, betyáraihoz és bűnözőihez fűződő történeteket sorolnám fel és venném számba.