Jegyzet

2023.11.22. 13:20

Új utakon

Csongrády Béla

Fenti cím feltétlenül kiegészítendő egy is szócskával, mert csak azonmód tükrözi híven mondandóm lényegét. A témát a Salgótarján Néptáncművészetéért Közalapítvány és a Nógrád Táncegyüttes minapi gálaestje szolgáltatta számomra. E rendezvény évek óta hagyománya az alapításának 50. évfordulójához közeledő együttesnek. Ennélfogva e műsor szerkezete, tematikája szinte kiszámítható: köszöntők hangzanak el, beszámol a kuratórium a gazdálkodásról, fellépnek kedves utánpótláscsoportok, bemutatják, hogy hol tart az Ifjú Nógrád és mintegy zárópoénként láthatja a közönség a Nógrád egyik-másik új, sikeres produkcióját, majd elismeréseket adnak át.

Alapvetően idén sem volt ez másként: bár tömörebb lett a szerkesztés, a külföldön lévő helyi Dűvő Zenekar helyett pedig a Galga menti Tarsoly adta a kíséretet. Ugyancsak a tradíciók folytatódtak azon díjak bejelentésével, amelyeket a közelmúltban szerzett meg a táncegyüttes.

Az azonban változást jelentett, hogy a szünet után csak a Nógrád lépett fel egy hosszú műsorrésszel. Ennek már a találó címe – Kitaposatlan ösvények – jelzi, hogy új utakon is elindult a csoport, amikor különböző vidékek, tájegységek eleddig kevésbé ismert, vagy ismeretlen táncaiból szerkesztett összeállítást mutatott be több helyi és vendégszakember közreműködésével, de alapvetően a művészeti vezető házaspár – Kovács József és Kovács Jelinek Emese – jóvoltából. Kettőjük e funkcióba kerülése óta lendült meg újra a Nógrád szekere, amely kiváló elődök által kitaposott úton halad ugyan, de nem riad vissza a változtatásoktól sem. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában