Elismerés

2023.11.28. 11:19

Díjazták a balassagyarmati nyugalmazott pedagógus kultúráért végzett munkáját

Pásztor Sándorné, Balassagyarmaton élő nyugalmazott pedagógus, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád vármegyei tagozatának elnöke Balassagyarmat kultúrájáért díjban részesült a közelmúltban. Pásztor Sándornéval a kutatómunkája mellett, a könyveiről és az elismeréseiről is beszélgettünk.

Lászlók Judit

Pásztor Sándorné Balassagyarmat kultúrájáért díjban részesült

Forrás: Nool

Fotó: Lászlók Judit

A pedagógusi pályájának lezárásával sem szakadt el az irodalomtól. Jelenleg mely szakmai társaságoknak a tagja?
– A nyugdíjba vonulást követően ugyan még néhány évig tanítottam, de fokozatosan kiléptem a pedagógusi pályáról és a kutatómunka felé vettem az irányt. Tulajdonképpen a nyugdíjas évek azt jelentették számomra, hogy most már azzal is tudok foglalkozni, amivel korábban nem volt lehetőségem. Először 1999-ben kezdtem el gondolkozni azon, hogy nem csak továbbképzéseken szeretném fejleszteni a készségeimet, hanem különböző szervezetek tagjaként is. 1999 óta van beszéd- és nyelvművelő szakköröm, illetve ebben az évben léptem be az Anyanyelvápolók Szövetségébe. Azóta rendszeresen részt veszek és dobogós helyezéseket érek el az anyanyelvi pályázatokon. Emellett tagja vagyok a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, illetve elnöke a Nógrád vármegyei tagozatának. Immár huszonnégy éve aktívan tevékenykedem a Mikszáth Kálmán Társaságban. Ezenkívül pedig az országos Tormay Társaság tagja is vagyok.

Milyen feladatokat lát el a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád vármegyei tagozatának elnökeként? 
– Szerződést kötöttünk a balassagyarmati és a salgótarjáni kulturális, valamint közművelődési intézményekkel. Ennek keretében a művelődés szervezésben veszünk részt különböző rendezvényeken. Ugyanakkor mi magunk is tartunk például anyanyelvi napot vagy hetet, különböző vetélkedőket és író-olvasó találkozókat.

Az eddigi kutatómunkája során milyen alkotások születtek?
– Az első kötetem a diplomamunkám a volt, ami 2010-ben jelent meg „Mikszáth és a Görbeország” címmel, amelyet dr. Praznovszky Mihály Madách- és Mikszáth kutató, valamint a férjem Pásztor Sándor, a Mikszáth Kálmán Társaság alelnök is támogatott. A következő nagy projektem a „A halhatatlan Mikszáth Kálmán” című könyv volt, ami 2022-ben jelent meg, az író születésének 175. évfordulójára a társaság Mikszáth Könyves-téka sorozatának részeként, valamint szintén ebből az alkalomból az „Egy nap ünnepe”. Előbbi alkotásban az író hallhatatlanságát bizonyítom úgy, hogy hogyan ábrázolják a képzőművészek és hol őrzik az emlékét. Mindezeken kívül több kötet nyomdai előkészítésében is részt vettem, ezek közé tartozik a „Mikszáth Kálmánné visszaemlékezése” vagy éppen a „Sógorom Mikszáth Kálmán”. A közelmúltban pedig Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából megjelent „Az örök Madách Imre” című könyvem. Ebben a kötetben szintén középpontban van, hogy hogyan ábrázolták az írót a képzőművészek, valamint hol és hogyan őrzik az emlékét.

Balassagyarmat és a Palócföld irodalmi örökségének megőrzéséért folytatott munkásságával érdemelte ki a díjat. 
– A kultúra mindig is szerves része volt az életemnek.. Bármilyen iskolában tanítottam mindig részt vettem annak a kulturális életében, később pedig a városéban is. A Helytörténeti Gyűjteményben és a Madách Imre Városi Könyvtárban, a Huszár-házban és Losoncon, az ott élő magyarok felkérésére több alkalommal tartottam előadást a különböző évfordulókhoz kapcsolódva Mikszáth Kálmánról, Szabó Lőrincről, Tormay Cecileről. De dramatizáltam és rendeztem Mikszáth-novellákat, amelyeket különböző alkalmakon előadtak a tanítványaim a Helytörténeti Gyűjteményben vagy Horpácson Mikszáth társasági összejöveteleken. A köteteimben pedig mindig nyomatékos helyet kap Balassagyarmat. Talán mindezeknek köszönhetően kaptam ezt a díjat, amiért nagyon hálás vagyok. Ez a díj és a korábbi elismerések is motiválnak, úgy érzem, van még tennivalóm. 

Milyen tervei vannak? 
– Jövőre szeretnék egy újabb kötetet megjelentetni Mikszáth Kálmánról, de ennek témáját egyelőre még nem árulnám el. 

Számos díjjal elismerték már a munkásságát

Pásztor Sándorné Balassagyarmaton született 1955. július 2-án. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Egerben szerzett tanári oklevelet magyar-ének-zene szakon, s a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte pályáját. Később magyar szakos bölcsészként a miskolci egyetemen végzett, majd a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskolában, illetve 2002-től a Balassi Bálint Gimnáziumban tanított. Negyvenkét évet teljes állásban, nyugdíjas pedagógusként még két és fél évet dolgozott óraadóként a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumban. Éveken keresztül vezetett énekkart, színjátszó csoportot, különböző szaktárgyi tanulmányi és művészeti versenyekre készítette fel sikeresen a diákjait, valamint tanulási nehézséggel küzdők felzárkóztatásával is foglalkozott.
Pásztor Sándorné általános iskolai tanárként 1982-ben Kiváló pedagógus kitüntetésben részesült. Balassis tanárként kétszer Balassagyarmat Kiváló Pedagógusa díjat, szondis pedagógusként Szondi plakettet kapott, míg egy alkalommal a Palóc Múzeum Múzeumbarát Pedagógus Díját vehette át. 2014-ben az anyanyelvért végzett tevékenységét Kazinczy-díjjal jutalmazták. 2018-ban a Nógrád Megyei Közgyűlés Veres Pálné Pedagógiai Díját kapta meg, amit életműdíjnak tart. 2020 őszén a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy Ferenc-díjban részesítette. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában