2023.10.04. 06:56
Megannyi elismerés talált gazdára a tarjáni Zenthe Ferenc Színház díjátadóján
Idén is megrendezte hagyományosnak tekinthető díjátadó ünnepségét a napokban Nógrád vármegye első, önálló státuszú teátruma, a salgótarjáni székhelyű Zenthe Ferenc Színház.
Mozgalmasan teltek az elmúlt hónap utolsó napjai a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban – derült ki a teátrum hírportálunhoz eljuttatott közleményéből. Többek mellett a már hagyománnyá vált díjátadó ünnepséget is megrendezték, melynek keretében a T. Pataki László Emlékgyűrűt, a Zenthe Emlékplakettet, valamint a Vastaps-díjat is átadták, utóbbi keretében díjazták a legjobb ifjúsági- , vendég-, valamint saját előadásokat, továbbá a legjobb színésznőnek és színésznek járó elismerések is méltó gazdára leltek.
T. Pataki László Emlékgyűrű
– A díjat az író, rendező özvegye, P. Kerner Edit előadóművész, a Zenthe Ferenc Színház társulati tagja alapította azzal a céllal, hogy ezzel is ápolja a színházalapító emlékezetét, egyben elismerje mindazon megyei színészek, színházcsinálók tevékenységét, akik sokat tettek a salgótarjáni, a Nógrád vármegyei színházi élet felvirágoztatásában. Az emlékgyűrű egyedi kialakítású, TPL monogramot mintázó arany pecsétgyűrű, melynek jövendőbeli tulajdonosáról az alapító egy személyben dönt – írja közleményében a teátrum.
Hozzátették, a díjat minden évben az évad első előadása előtt adja át T. Pataki László özvegye, Patakiné Kerner Edit Madách-díjas előadóművész. Idén Sándor Dániel, a Zenthe Ferenc Színház műszaki vezetője lett a T. Pataki László Emlékgyűrű tulajdonosa.

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó
IX. Zenthe Emlékplakett
A 2013-ban a Zenthe Ferenc Színház által alapított díj egy bronz emlékplakett, amely ifj. Szabó István Nógrád vármegyei szobrászművész alkotása, amelynek előlapján Zenthe Ferenc portréja látható. A színház közleményében úgy fogalmaz: a díj mindazoknak adható, akik magas színvonalú munkájukkal, illetve támogatásukkal nagymértékben segítették a színház működését és/vagy művészi színvonalas fejlődését.
A salgótarjáni teátrum az emlékplakettel szeretné tovább erősíteni a Zenthe Ferenc kultuszt és elismerni azok munkáját, tevékenységét akik a helyi színházi élet fejlesztésében kimagasló érdemeket szereztek.
– írják. Mint arról beszámoltak, a Zenthe Emlékplakett támogatói díját a színház vezetése ítéli oda olyan magánszemélynek, egyéni vagy társas vállalkozásnak, szervezetnek, aki vagy amely az elmúlt évadokban kiemelkedően sokat tett a Zenthe Ferenc Színház működéséért, fejlődéséért, megismertetéséért.
– A Zenthe Ferenc Színház a teátrum működéséhez nyújtott erkölcsi és anyagi támogatása elismeréseként a Zenthe Emlékplakett támogatói díját a pásztói Bajnóczi Team Kft.-nek és a salgótarjáni Balla Euro Kft.-nek adományozta – derült ki a tájékoztatóból.

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó
A színészi elismerésre, illetve az előző évad premierdarabjaiban mutatott legmagasabb színvonalú színészi teljesítményt nyújtó személyre a színház művészeti vezetése által előzetesen felterjesztett öt szerep alakítói közül lehetett kiválasztani a leginkább arra érdemest, majd a társulat tagjai titkos szavazással ítélték oda a Zenthe Emlékplakettet, ami a nyertes színész számára pénzjutalommal is jár.
2023-ban évtizedes, magas színvonalú művészi munkája elismeréseként, a Zenthe Ferenc Színház társulatának szavazatai alapján a Zenthe Emlékplakettet a Csókos asszony című operettben a tizenkétszeresen özvegy Hunyadyné megformálásért Kökényessy Ági színművész kapta.

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó
Vastaps-díj
– A Vastaps-díjat a Zenthe Ferenc Színház hagyományteremtő szándékkal hozta létre, hogy rangos és méltó kifejezést kapjon a salgótarjáni teátrum közönségének véleménye, színházszeretete. Az elismerést tükröző díj nem véletlenül kapta a Vastaps nevet, hiszen a salgótarjáni közönségről köztudott: szereti a jó színházat és nem fukarkodik a tetszésnyilvánítással sem – fogalmaznak.
A nézők 2008 óta szavazhatnak a bérletsorozatok előadásainak végén, s mindezt három kategóriában tehetik meg az adott előadásra vonatkozóan: Láttam már jobbat, Tetszett, illetve Nagyon tetszett. A leadott szavazatokat aztán összesítik, a díjakat pedig a felnőtt színházi évad nyitó előadása előtt adják át – idén immár tizenötödik alkalommal. A Vastaps-szavazáson nem csak a felnőtt előadások, színészek és színésznők, hanem az ifjúsági korosztálynak szóló bérletsorozataik előadásai is megmérettettek.
Legjobb ifjúsági előadás kategória: Zenthe Ferenc Színház: A főszereplő című előadása. A díjat Horváth János Antal, a darab írója vette át.

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó
Legjobb vendégelőadás kategória: József Attila Színház: Egy szoknya, egy nadrág című előadása. A díjat Fehér Anna, a József Attila Színház művésze, Dulcinea Juares alakítója vette át.

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó
Legjobb saját előadás kategória: Zenthe Ferenc Színház: Csókos asszony című előadása. A díjat Pallós Nelli, az előadás díszlet- és jelmeztervezője vette át.

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó
Legjobb színésznő kategória: Zenthe Ferenc Színház Csókos asszony című előadásában Rica Maca szerepének megformálásáért: Házi Anita.

Fotó: Zenthe Ferenc Színház / Forrás: Beküldött fotó
Legjobb színész kategória: Zenthe Ferenc Színház Játszd újra, Sam! című előadásában Allan Felix szerepének megformálásáért: Ágoston Péter.