Művészet

2023.10.15. 06:55

Már gyermekkorában is a rajzolás szerelmese volt a pásztói alkotó

Kiállítása nyílt a 23 éves fiatal pásztói tehetségnek, Juhász Évának, aki több mint húsz alkotását mutatta be a nagyközönségnek a helyi Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban.

Nagy Orsolya

Juhász Éva több mint húsz alkotását mutatta be a nagyközönségnek

Forrás: Beküldött fotó

– Mikor kezdődött el a rajz és a festészet iránti szereteted?
– Igazából azt mondhatom, hogy örököltem, ugyanis édesapám volt az a családban, aki rajzolt, illetve a bátyám is, hiszen tetováló. Igazából mindig is benne volt a véremben, mindig szerettem rajzolni, már egészen gyermekkorom óta.

– Hogyan képezted magad?
– Korábban a pásztói zeneiskolába jártam, akkoriban még volt rajzszakkör. Azt követően a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban tanultam, ahol szintén volt lehetőség egy ideig ezzel foglalkozni, de leginkább autodidakta módon sajátítottam el a rajzolás technikáját.

– Mi az, amit a legjobban szeretsz festeni, illetve rajzolni?
– Nagyon sokfajta technikával dolgozom és leginkább a portré rajzolás áll hozzám közel. Alapvetően nem vagyok túl szociális ember, viszont lenyűgöz, hogy egy apró eltérés is mennyire mást mutat egy emberi arcon és milyen sokféle képen meg lehet festeni. Emellett nagyon sok apró részlet kell hozzá.

– Melyik korszak áll hozzád a legközelebb?
– Leginkább a reneszánsz az, ami megmozgat. Kedvelem az akkori alkotásokat, nagyon magukkal ragadnak, de a festők is, mint például Leonardo da Vinci. Ennek ellenére a kortárs művészet sem áll tőlem távol. Igazából egy alkotás hangulata az, amely megfog.

– Mekkora hangsúlyt kapnak az alkotásaidon a színek?
– Mivel többségében portrékat készítek grafittal, így ritkán használok színeket, de, amikor festek, akkor nagyon szeretem az élénk, vibráló színeket.

– Nemrégiben kiállításod nyílt Pásztón. Hogyan érintett ez, és milyen visszajelzéseket kaptál?
– Több mint húsz alkotásomat mutathattam meg. Szerencsére az ismerőseim nagyon szeretik a képeimet és mindig biztatnak, hogy ezzel foglalkozzak. A közelmúltban nyílt kiállításnak pedig nagyon örültem, hogy felkértek és annak is, hogy az embereknek tetszettek az alkotásaim. Rendkívül izgatott voltam, viszont egyben szokatlan is volt, hogy személyesen, akkor rögtön visszajelzést kaptam az alkotásaimról. Bár nem ez a főállásom, de már több alkalommal is volt felkérésem egy-egy marketing anyag elkészítésére, illetve főleg az ünnepek tájékán sokan kérnek fel, hogy készítsek portrékat.

Kiállítása nyílt a 23 éves fiatal pásztói tehetségnek
Forrás: Beküldött fotó

– Van olyan alkotásod, amely a legközelebb áll hozzád?
– Igen, van egy festmény, amit nagyon szeretek. Ez Lucifert ábrázolja, mint egy bukott angyalt. Ezen sokat dolgoztam és rendkívül részletes is lett.

– Mi az, amivel szívesen foglalkozol még az alkotáson kívül?
– Nagyon sok hobbim van a rajzoláson kívül, így például szeretek hímezni, kertészkedni, de a kreatív dolgokat is. Vágyom az új tevékenységek kipróbálására, amelyek által fejleszthetem a látásmódomat is. Ezeket pedig később fel tudom használni a rajzolás és a festészet során.

– Hogyan látod a megyei alkotóknak milyen lehetőségeik vannak?
– Sajnos azt tapasztalom, hogy nem sok van. A legtöbben csak otthon alkotnak maguknak és nem igazán tudják bemutatni műveiket. Sokkal több esélyt kellene adni a művészeknek, akár szakköri foglalkozásokon, vagy iskolákon belül, hogy megmutathassák a tehetségüket.

– Milyen terveid vannak a jövőt tekintve?
– Igazából nagyon örülnék, ha ezzel tudnék foglalkozni teljes állásban. Sosem tudtam magam elképzelni más szakmában. A jövőben éppen ezért mindenképp szeretnék megtanulni tetoválni, így el is kezdtem gyakorolni magamon, családtagokon. Tehát mindenképp szeretném, ha a rajzolás lenne a hivatásom. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában