Koncert

2023.09.14. 15:38

Kétszer kettő néha öt – a múlt század elejét idézték fel a trió dallamai Gyarmaton (fotók)

A Sanzon Trio koncertje idézte meg a régi filmek, kávéházak, mulatók hangulatát a balassagyarmati Gansel udvarban szerdán este.

Lukács Zsófia

A Sanzon Trio koncertje idézte meg a régi filmek, kávéházak, mulatók hangulatát

Forrás: Nool

Fotó: Lukács Zsófia

Vanderlik Boróka, Kovács Villő és Ungár Cecília triójának előadásában a mindenki által jól ismert, régi magyar slágereket hallhatta a közönség a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szervezésében.

A múlt század eleji Budapest hangulatát többek között olyan dallamokkal idézték meg, mint a Kétszer kettő néha öt című film betétdala. A trió koncertjét jó hangulatú, kötetlen beszélgetés követte a Gansel udvarban a Szombati Ádám által készített frissítők mellett.

Golyán Krisztina, a művelődési központ igazgatója portálunk érdeklődésére elmondta: a tavalyi évhez hasonlóan a nyárzáró koncertre idén is nagyrészt fekete-fehér öltözetben érkezett a közönség, hogy még hangulatosabbá varázsolják az estét.

– További programokkal is készülünk majd az ősz folyamán: Péri Györgyi mutatja majd be könyvét a Szerbtemplom Galériában a Szabóh Kata illusztrációiból  készült kiállítással együtt, valamint tervezünk idén is borsétát a városban. A hidegebb idő beköszöntével pedig a művelődési központban folytatódnak a koncertek, elsőként az Ősz Párizsban Orbán Borival, aki legújabb lemezét is bemutatja majd a közönségnek– tért ki rá Golyán Krisztina.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában