Asztaltársasági tagok tárlatát láthatják Tarjánban, Tükröződések a címe

Az idei kiállításuk a minap a megyei könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában – mondhatni az otthonukban – nyílt meg s ezúttal is alkalmat ad a tagok és a meghívottak nyilvánosság előtti megmutatkozására, a legfrissebb alkotások megmérettetésére.

A társaság 1998 decemberében jött létre, s a következő esztendő januárjától működik mondhatni folyamatosan és a legkülönfélébb módon (a kiállításokon kívül kiadványok megjelentetésével, konferenciák rendezésével stb.) ad életjelet magáról, a csoportba tömörült alkotók tevékenységéről. Azon túl, hogy e művészeti műhelynek immár önmagának is jelentős az előélete, nem felejthető, hogy a városban a múlt század harmincas-negyvenes éveiben már létezett egy ugyanilyen nevű értelmiégi csoportosulás, amelynek tevékenysége, szellemi öröksége bizony alaposan feladta a leckét a mindenkori utódoknak.

A jelenlegi asztaltásaság kiállítása – amely a 34. a sorban – minden évben egy lazán kezelt tematika köré szerveződik. Az idén a tárlatnak Tükröződések a címe, egyszersmind témája. Tavaly ilyenkor az Északi felfrissülés, egy évvel korábban a Reflexiók megnevezés volt a szervező erő. A megnyitón megjelenteket – művészeket, hozzátartozókat, érdeklődőket – a társaság elnöke, Orbán György János – aki maga is képzőművész – köszöntötte s egy szellemes gondolattal vezette be üdvözlő szavait: a fecskék elrepültek, mi újra itt vagyunk. A vezető tisztségviselő kérte fel Handó Péter írót, költőt, kulturális antropológust – ő szintén kiállító – hogy mondja el gondolatait. Nevezett bevezetőjében egy ókori görög filozófus, Platon úgynevezett barlang-hasonlatát – amely szerint a valóság árnyjátékként mutatkozik meg – hozta fel. Nem érzékelünk belőle többet, mint amit a bennünk lobogó gyertya lángja világlásával közvetít. De a műalkotás, amely sokszorosan fölfogható a világ tükörképének is, mit közvetít/közvetíthet a valóságról? Vajon a műalkotás valósága lehet valóság? Lehet olyan valóság, amelyet kollektíven birtokolhatunk? A közös nyelven belüli konszenzus megteremtése nélkül érthetünk-e bármit is a valóságról? Vagy bármely műalkotásból? Lehet-e valami más a valóság, mint közös teremtmény? – kérdezi Handó Péter. S úgy véli, hogy a társaság közös kiállítása már maga is válasz.

Tizennyolc különböző látásmódú alkotó huszonhat műve tükröt tart elénk. Egy olyan tükröt, amelyben felfedezhetjük a művészt, a művészetet és a művészeten keresztül önmagunkat. Miként a Nem én kiáltok című versében József Attila megfogalmazta: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” A kép jel, a jel értelmezhető. Ugyan a jel nem azonos azzal, amit jelöl, de akár több is lehet az értelmezése révén.