Hagyomány

2023.08.11. 12:31

Őseik hagyatéka: tányérokat és használati tárgyakat mutattak be a kisterenyei nyugdíjasok

Ismét őseik hagyatékát mutatták be foglalkozásukon a kisterenyei nyugdíjas klub tagjai, ezúttal használati tárgyakkal, edényekkel és munkaeszközökkel ismerkedhettek az érdeklődők.

Gulyás Edina

Ismét őseik hagyatékát mutatták be foglalkozásukon a kisterenyei nyugdíjas klub tagjai

Forrás: Beküldött fotó

Ismét Őseinktől örököltük címmel tartott foglalkozást a napokban a Palóc Portán a Kisterenyei Kastélykerti Nyugdíjas Klub. Ugyanebben a témában korábban már szerveztek egy bemutatót, akkor régi terítőket, hímzett vásznakat, kötényeket mutattak be a tagok. Ez alkalommal pedig használati tárgyakat, edényeket, munkaeszközöket láthattak az érdeklődők.

Az összejövetelen azonban nem csak kiállították a tárgyakat, azok tulajdonosai meséltek az eszközök rendeltetéséről is. Pálkertiné Magdika ismertette, milyen edényeket használtak a tejtermékek elkészítésénél,  amit egyúttal be is mutatott. Szűcsné Rózsika és Tóthné Répás Éva pedig étkezéshez használt tányérokat, tálakat, findzsákat vonultatott fel.

A szépkorúak a foglalkozást jókedvűen zárták, elénekelték azokat a dalokat is, amik a kiállított tárgyakról eszükbe jutottak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában