50 éves a vegyeskar

2023.05.20. 19:52

Jubileumi fennállását ünnepelte a szécsényi Erkel Vegyeskar

A szécsényi Erkel Vegyeskar fennállásának 50. évfordulója és Erkel Ferenc halálának 130. évfordulója alkalmából egy Nemzetközi Erkel Ferenc Kórustalálkozót rendeztek ősbemutatókkal, lemezbemutatóval, szlovák és lengyel vendégkórusokkal szombaton délután.

E.-L.Zs.

A vegyeskar 1973-ban, az akkori ÁFÉSZ szövetkezi kórusaként alakult

Forrás: Nool

Fotó: Ember-Lukács Zsófia

Az ünnepi esemény a szécsényi Városi Művelődési Központ nagytermében az Erkel Vegyeskar történetének bemutatásával indult, szemléltetve az elmúlt 50 év változásait, fellépéseit, díjait és nemzetközi sikereit. A vegyeskart elsőként Stayer László, a város polgármestere köszöntötte, aki beszédében a közösségek erejét hangsúlyozta, valamint a vegyeskar töretlen félévszázados sikereit méltatta. 

– Mai összejövetelünk másik fontos oka: Erkel Ferenc halálának 130. évfordulója. A magyar zene legjelentősebb alakja, a Himnusz zeneszerzője, a magyar opera megteremtője, kiváló zongorista és karmester volt – emelte ki a polgármester. Hozzátette, hogy az Erkel Vegyeskar méltó képviselője névadójának.

A vegyeskar 1973-ban, az akkori ÁFÉSZ szövetkezi kórusaként alakult, azóta is utódként a Palóc Coop Zrt. figyelemmel kíséri és segíti a kórus munkáját. A cég képviseletében Halmos György vezérigazgató köszöntötte a kórustagokat és az országos elnökség nevében, a kórus eddigi művészi útjának elismeréseként Szövetkezeti Nívódíjban részesítette, melyet Lévárdi Beáta Artisjus-díjas karnagy, művésztanár vehetett át.

A jubileum alkalmából köszöntötte a kórust többek között Csatlós Nóémi, közművelődési referens, valamint Szécsény város több szabadidős és művészeti közössége is. 

Ezt követően kezdetét vették a zenei fellépések, az Erkel Ferenc Vegyeskart, Szécsény Város Gyermekkarát, a Trilla Tercet, a Jázmin Női Kart, valamint Zespół Śpiewaczy Tyczyniacy i Kapela Wójta Tycznera kórus szólamai csendültek fel.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában