Kultúra

2023.01.24. 17:54

Rendhagyó helyszínen tartották a kultúra napi ünnepséget Bátonyterenyén

Rendhagyó helyszínen, a városháza dísztermében rendezték meg Bátonyterenyén a kultúra napi ünnepséget, a programon a Szabad Ötletek Színháza tartott színvonalas előadást.

Gulyás Edina

Letovai Zoltán, a város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet

Forrás: Beküldött fotó

A hagyományoktól eltérően nem az Ady Endre Művelődési Központ adott helyet a tegnap késő délután megtartott Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepségnek Bátonyterenyén. Az érdeklődők ezúttal ugyanis a városháza dísztermében gyűltek össze ez alkalomból. 

– A kézirat tanúsága szerint 1823 január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc szatmárcsekei otthona magányában a Himnusz megírását. A Himnuszét, ami összeköt bennünket, tiszteletre int. Ezért január 22-ét tavaly decemberben hivatalos állami ünneppé nyilvánították – fogalmazott beszédében Letovai Zoltán alpolgármester. 

– Nekünk magyaroknak különösen ezen a napon feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet nemzetünk tárgyi és szellemi értékeire. Téve mindezt úgy, hogy nem szabad elfelejtenünk: a kultúra az ami összeköt a múlttal, a jelennel és a jövővel – tette hozzá.

Kultúra napi rendezvény Bátonyterenyén 2023.01.23.
Az idei ünnepséget rendhagyó helyszínen, a városháza dísztermében rendezték meg
Forrás: Beküldött fotó

Mint mondta, a magyar kultúra bennünk van, minden szavunkkal, cselekedetünkkel alakítjuk azt. Hatalmas erőforrásunk, amelyre építhetünk, s melynek megőrzése, továbbadása mindannyiunk kötelessége. Igazi tartalmát a zene, az irodalom, a történelem, múltunk és hagyományaink mellett az anyanyelvünk, a magyarságtudatunk és értékeink jelentik. 

– Elődeink gazdag örökséget hagytak ránk, mellyel megmaradásunk érdekében jó kell tudnunk gazdálkodni – hangsúlyozta Letovai Zoltán.

Az ünnepi gondolatokat követően a Szabad Ötletek Színháza mutatta be Petőfi, a forradalom költője című műsorát.

Kultúra napi rendezvény Bátonyterenyén 2023.01.23.
A rendezvényt a Szabad Ötletek Színháza műsora zárta
Forrás: Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában