200

2023.01.31. 19:20

Programokkal készülnek a bicentenárium évére Csesztvén

Mint ismert, idén január 20-án volt Madách Imre író születésének kétszázadik évfordulója. A bicentenárium méltó megünneplésére ebben az évben több kisebb programmal, illetve két nagyszabású rendezvénnyel is készülnek Csesztvén.

Lászlók Judit

Az emlékházban Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából műsort rendeztek nemrégiben, amit a Kossuth Rádió is közvetített

Forrás: Csesztve Facebook-oldala

Kalmár Attila, a település polgármestere elmondta, idén megpróbálnak minél nagyobb és méltóbb megemlékezést rendezni Madách Imre születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére. 

– A napokban például a Madách Imre Emlékházban emlékeztünk nagyszerű írónkra. Továbbá részt vettünk a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum kiállítótermében az „…írtam egy költeményt…” című kiállítás ünnepélyes megnyitóján. Az eseményen büszkén vehettük át a Madách 200 alkalmából kiadott grafikát, amelyet Feke Arnold készített – mondta Kalmár Attila. Majd kifejtette, hogy 2023-ban több saját programmal is készülnek a jeles alkalomra. Ezek közé tartozik az a kirándulás is, amelynek során február 18-án a Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület küldöttsége meglátogatja Fráter Erzsébet sírját Nagyváradon. Aztán augusztusban, illetve októberben egy-egy nagyszabású rendezvénnyel emlékeznek majd a magyar irodalom kiemelkedő alakjára. 

– Terveink szerint augusztus 5-én tartjuk a Madách 200 – Csesztvei Sokadalom elnevezésű rendezvényt a Madách Emlékháznál. Az eseményre meghívtuk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest – akit a rendezvény megnyitására is felkértünk –, illetve Balla Mihály országgyűlési képviselőt. Az egész napos programok során fellépnek majd az alsósztregovai és környékbeli szlovák hagyományőrző együttesek, a Csécsei hagyományőrzők, a Csesztvei hagyományőrzők, valamint a Fuvalom Együttes. Továbbá a résztvevők megtekinthetik László Attila és Vigyinszki Máté, valamint a Latte Maffiato koncertjét is – emelte ki a falu­vezető.

Mint elmondta, Madách Imre és Arany János, illetve Fráter Erzsébet és Madách Imre levelezéséből olvas majd fel részleteket két neves színész a jelenlévőknek. Ezután pedig az érdeklődők megnézhetik a Paramisi Társulat Vásári komédia című előadását, Andi Színjátszósainak Zenés irodalmi műsorát, illetve Vidám történeteket is hallgathatnak az íróról és kortársairól egy neves művész elő­adásában. 

– A napot végül tűzzsonglőr-produkcióval és tábortűzzel zárjuk. Mindezeken kívül számos kísérőprogrammal is készülünk, többek között ki lehet majd próbálni a népi mesterségeket és népi fajátékokat, Madách-verseket olvasnak fel, illetve Madách-idézeteket is lehet majd keresni a parkban. Természetesen a palóc gasztronómia ínyencségeivel is készülünk – fogalmazott Kalmár Attila. Hozzátette, a rendezvény megvalósításához pályázatot is benyújtottak, bíznak benne, hogy sikerül elnyerniük. Amennyiben ez mégsem jönne össze, a rendezvény akkor is megvalósul, azonban a jelenlegi terveknél szerényebb formában. 

Irodalmi napot is rendeznek idén
Kalmár Attila, a település polgármestere végül kitért arra is, hogy mivel az író 1864. október 5-én hunyt el, Csesztvén már évek óta minden október elején megtartják a Madách tiszteletére rendezett Madách Imre Irodalmi Napokat a Madách Imre Emlékházban. Ennek során különböző előadásokkal emlékeznek a magyar irodalom kiváló alakjára. Mint mondta, az idei év természetesen az író emléke előtti tisztelgés jegyében telik majd. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában