Évforduló

2023.01.16. 13:23

Mikszáth Kálmánra emlékeztek Nógrád-szerte és a fővárosban is

Mikszáth Kálmán születésének 176. évfordulójára emlékeztek hétfőn délelőtt – ugyanabban az időpontban – Salgótarjánban, Balassagyarmaton és a fővárosban is.

G. E. / H. H.

Virágokat helyeztek el Mikszáth salgótarjáni mellszobránál

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A Mikszáth Kálmán Társaság 2007 óta minden évben koszorúzással emlékezik az íróra január 16-i születésnapján. Ma is a Kodály Zoltán Általános Iskola előtti szobornál tartották meg az immár hagyományos, salgótarjáni programot, ami az intézmény tanulóinak műsorával kezdődött. Bagyinszki Istvánné, a társaság titkára köszöntőjében elmondta, hogy hasonló ünnepséget tartanak Balassagyarmaton, a Civitas Fortissima téren és a fővárosi Mikszáth téren is; a „Nagy Palócról” elnevezett iskolák diákjai pedig megyeszerte névadójukra emlékeznek ezen a napon. 

Mikszáth útmutatást ad nekünk

– Nem csak kenyérrel élünk – idézte a bibliai szöveget beszédében dr. Kovács Anna, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke. – Kötelességünk gondolkodni, olvasni és megemlékezni nagy íróinkról, költőinkről. 

Mint mondta, január nem csak Mikszáth Kálmán születésének hónapja. Petőfi Sándor és Madách Imre is januárban látta meg a napvilágot, éppen kétszáz éve. Mikszáth mindkettejüket szemlélte, zseniális éleslátásának bizonyítéka, hogy értékrendjében egy helyen áll irodalmunk két kiemelkedő alakja. 

megemlékezés, Mikszáth Kálmán, ünnepség, énekkar
Salgótarjánban a Kodály iskola diákjai adtak műsort a megemlékezésen
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval, sem koszorúkkal úgy, mint azzal, ha őt műveiben megösmerik: ez a legnagyobb jutalma” – idézte Mikszáth sorait dr. Kovács Anna. Mint fogalmazott, Mikszáth olyan útmutatást ad nekünk, amit érdemes követni.

– Becsüljük meg az alkotásokat, az írott műveket. Olvassunk jó és igaz irodalmat, mert az irodalom felemel bennünket önmagunk fölé! Igaz a gondolat, hogy nem csak kenyérrel élünk – mondta, majd a résztvevők virágokat helyeztek el Mikszáth szobránál.

Mikszáth ember volt, minden földi valójában

A balassagyarmati rendezvényen, az író Civitas Fortissima téren található mellszobránál a Mikszáth Kálmán Társaság képviseletében Pásztor Sándor köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a szervezetük az idén kerek jubileumot ünnepel, hiszen harminc esztendeje alakultak meg, és azóta lelkesen, eseményekkel, kiadványokkal, tudományos tanácskozásokkal őrzik a Nagy Palóc szerzői hagyományait.

Mikszáth Kálmán, Balassagyarmat, koszorúzás
Balassagyarmaton a Civitas Fortissima téren emlékeztek
Fotós: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool

Ezután a nógrádmegyeri Mikszáth Kálmán Általános Iskola három diákja lépett a mikrofonhoz. Előbb egy rendkívül szellemes párbeszédet hallhattunk az apa és Anna lánya között, a családtagok arról beszélgettek, ki is volt valójában szűkebb pátriánk világirodalmi magasságokba emelkedett alakja, és a szülő nem győzött csodálkozni, az iskolában mennyi ismeretet, közte különlegességeket is elraktározott agyában a híres elődről a gyermeke. Végül együtt született meg az összegzés: Mikszáth ember volt, minden földi valójában. Az őket követő ifjú hölgy pedig arról elmélkedett, ugyan melyik Mikszáth novella, vagy regény szereplőjét tekintheti példaként, és kiknek a bőrébe nem szeretne belebújni.

A fiatalok üdítő előadása után a nap szónoka, Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója elöljáróban a mögötte álló régi vármegyeházára terelte a hangsúlyt, mondván Madách Imre és Mikszáth Kálmán életének meghatározó mozzanatai kötődnek a széles homlokzatú épülethez. Hozzátette, a régi magyar világ minden báját, édességét, ugyanakkor az ellentmondásait és visszásságait is kérlelhetetlenül feltárta a neves író, és a jövőben is sok-sok felnövő generáció találja meg a hamisítatlan ízt a műveiben. Ám fontos tudni, hogy a mikszáthi humor és irónia sohasem volt öncélúan otromba, annál inkább megsemmisítő hatású, amit néhány novellarészlet felolvasásával támasztott alá beszédében az igazgató. Végezetül kifejtette: azzal, hogy a Jó palócok és a Tót atyafiak immár szlovák nyelven is elérhető a nagyközönség számára, hozzájárult a két nép békés egymás mellett éléséhez.

Civitas Fortissima, Mikszáth Kálmán, szobor
Balla Mihály országgyűlési képviselő is koszorúzott Balassagyarmaton
Fotós: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool

A koszorúzást követően a Mikszáth társaság tagjai átvonultak a közeli Artéria Galériába, ahol felolvasásokkal, közös múltidézéssel elevenítették fel az együtt töltött három évtizedet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában