Múltidézés

2022.10.16. 07:30

Revüsztárok bőrébe bújhatnak a fiatalok Balassagyarmaton

Érdekes kezdeményezést indított a minap a város önkormányzata. Hasonmásversenyt hirdettek, azaz a településről elszármazott múlt század eleji amerikai revüsztárok, a Dolly Sisters bőrébe bújhatnak a megmérettetésre jelentkező fiatalok.

H. H.

Az egykori Dolly Sisters tagjai Deli Janka és Deli Rózsi néven születtek az Ipoly-parti településen

Dolly Sisters tagjai Deli Janka és Deli Rózsi néven születtek 1892-ben az Ipoly-parti településen. Már fiatal korukban a fővárosba kerültek, aztán a múlt század hajnalán az ő családjukat is utolérte a kivándorlási hullám, így az Egyesült Államokban próbáltak szerencsét. 

Dolly Sisters
Mindkét nővér két némafilmben is megjelent
Forrás: wikipédia

A két ikerlány tehetségére hamar felfigyeltek az Újvilágban, a New York-i Broadway csillagai lettek, 1914-ben például ők mutatták be Harry Fox partnereként az úgynevezett foxtrott táncot, majd Dolly Sisters néven aratták további sikereiket. Hatalmas érdemük volt abban, hogy a szórakoztatóipar revü része megújult, fergeteges táncaikkal meghódították a közönséget, hetente szerepeltek a szórakoztató újságok címlapján. Mégis, pályájuk csúcsán otthagyták a „sóbiznisz” világát, 1927-től nem léptek fel, és végleg szétváltak útjaik. Pályafutásukról több film is készült, az elsőt 1945-ben forgatták. 

A múltidéző jelmezverseny ötlete tehát kibuggyant, és a szervezők remélik, az október 23-i határidőig (a részleteket a balassagyarmati városháza Facebook-oldalon olvashatják az érdeklődők) sokan veszik majd a bátorságot (akár poénból fiúk is), magukra öltik az 1910–20-as évek amerikai divatholmijait, és fényképes szelfit készítve a fotót eljuttatják az ötletgazdákhoz. 

A legjobban sikerült korabeli öltözetben pompázók sorsolását a névadó ikrek születésének 130. évfordulóján, október 24-én tartják, a fődíj egyhetes nyaralás. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában