Természetben

2022.07.02. 19:32

Muzsikált a mátrakeresztesi erdő (fotó)

Szombat délután a Nagyváradi Állami Filharmónia művészeinek hangszereiről csendültek fel az első dallamok Mátrakeresztesen, a tizenkilencedik Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok nyitányaként.

Veres Edina

Forrás: H.M.

Közel egy év elteltével ismét Pásztó-Mátrakeresztesre érkezett a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok. A rendezvénysorozat fő célkitűzése, hogy a fenntarthatóság felé terelje az embereket az erdő, a zene és a művészetek által.

A délelőttöt a kecskeméti Csiribiri kórus énekszóval indította, de a programok között szerepelt dr. Agócs Gergely ismeretterjesztő előadása, illetve egy vezetett kirándulás is. Emellett egész nap zajlottak a kézműves foglalkozások.

Később a Nagyváradi Állami Filharmónia vonósnégyese művészeinek koncertjével nyitották meg a rendezvényt.

Köszöntőjében Farkas Attila, Pásztó polgármestere elárulta: közel tizenötödik alkalommal tölti meg a muzsikaszó a mátrakeresztesi erdőt, azonban most először volt Pásztó a nyitónap házigazdája. A város első embere annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy a rendezvény a néphagyományokat is őrzi, illetve a környékbeli termelőknek is lehetőséget biztosít arra, hogy bemutassák a termékeiket a közönségnek, akik közül többen az ország más tájairól érkeztek Mátrakeresztesre.

Dr. Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára megosztotta az egybegyűltekkel, hogy véleménye szerint mi közös az akadémiában és a Muzsikál az erdőben.

Mint fogalmazott, mind a két kezdeményezésnek a motorját azok az emberek jelentik, akik összefognak másokért, és olyasmit szeretnének létrehozni, aminek segítségével továbbadhatják a következő nemzedékeknek mindazt, amit az elődöktől örököltek. Dr. Richly Gábor rámutatott, örömmel támogatják a rendezvénysorozatot, amelyre közel húsz akadémikusuk több-kevesebb rendszerességgel vissza-vissza jár, hogy megossza a művészetét a megjelentekkel.

A Muzsikál az Erdő Alapítvány titkára, Matúz Viktória, a rendezvénysorozat háziasszonyaként elmondta: az idei az első olyan év a program 19 éves történetében, amikor Szabó Lajos erdőmérnök, az alapítvány elnöke, az esemény főszervezője – egy kisebb baleset miatt – nem tudott jelen lenni a megnyitón. Arra is rámutatott, hogy idén több, összesen húsz rendezvénynappal számolnak.

– Muzsikált már az erdő télen Parádfürdőn, áprilisban a Bakonyban, májusban pedig Kecskemét térségében. Ebben a hónapban pedig a Mátrában, a szokásos kilenc helyszínen július 10-ig valósul meg a programsorozat. Tervezünk szeptemberben egy erdélyi rendezvényt. Októberben pedig a Körösök völgyébe érkezünk majd, ahol az egyik napnak hagyományosan Nagyvárad térsége lesz a házigazdája – közölte.

Matúz Viktória hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy segítsék a Muzsikál az erdőnek helyszínt biztosító területek és régiók közötti jó kapcsolatok kiépítését. Emiatt is bír nagy jelentőséggel, hogy Mátrakeresztesen mások mellett a Nagyváradi Állami Filharmónia művészei is játszottak.

A rendezvénysorozat vasárnap a megyeszékhely eresztvényi látogatóközpontjában folytatódott. Mindezek után a dallamok előbb Mátraverebély-Szentkúton, Szurdokpüspökiben és Taron, majd ezt követően Heves megyébe és Szlovákiába is felcsendülnek.

Díjazták a legjobb felvételek készítőit - Az eseményhez kapcsolódva a szervezők idén is rendeztek gyermekrajz-, irodalmi-, illetve fotó alkotói pályázatokat. Ez utóbbinak eredményeit szombaton hirdették ki. Kalácsi René, a fotópályázat szervezője kifejtette: 96 fotós 636 képéből kellett a zsűrinek kiválasztania a legjobbakat. Újításnak számít, hogy a fiatal fotósokat ezentúl életkorukkal együtt tüntetik fel. Zsila Sándor, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja és Haris László fotóművész, az MMA rendes tagja is helyet foglaltak a zsűriben. Mindketten szót ejtettek arról, hogy a fiatalok kiemelkedő minőségű felvételekkel neveztek. Az ifjú fotós kategória legjobbja, illetve kollekció díjas lett a 14 éves Mihályi Dániel lett. Az esemény kategóriát a 12 éves Nagy Márton János, míg a mobilosat Mádi József nyerte. A zsűri döntése értelmében Józsa Károly vált az általános kategória győztesévé, illetve pályaművei kollekció díjat is érdemeltek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában