Ropták

2022.07.11. 06:50

Elsöprő európai sikert arattak a karancsaljai szenior táncosok

A Havanna Senior Tánccsoport főként nyugdíjaskorú tagjai számos fellépést és koreográfiát tudhatnak már maguk mögött. Indultak a Magyar Látványtánc Sportszövetség versenyén, az országos bajnokságba is bejutottak, végül a napokban Európa-bajnokok lettek.

Gulyás Edina

Kitörő öröm az eredményhirdetés után. A dobogó legmagasabb fokára állhattak fel a csoport táncosai

Forrás: Beküldött

A helyi Havanna Senior Tánccsoport a napokban a szokásos próba mellett az ünneplésre is szakított időt. A tagok tűzijátékkal díszített tortával köszönték meg edzőjüknek, Tóth-Bucsek Bencének a közelmúltban elért sikert. 

– Fiatalos lendületet adott a csapatunknak az, hogy Bence elvállalta az edzői és koreográfusi feladatokat. Ő vetette fel azt az ötletet, hogy induljunk a Magyar Látványtánc Sportszövetség által kiírt kvalifikációs versenyen – kezdi az Európa-bajnokságig vezető út történetét Tóthné Bucsek Ildikó, a tánccsoportot működtető Karancsaljai Rozmaring Nyugdíjas Egyesületet elnöke. 

– A csapatunk szinte valamennyi tagja kishitű volt ezzel kapcsolatban, nem tudták elképzelni, hogy dobogóra állhatunk, sőt attól féltek, hogy nevetségessé tesszük magunkat – veszi át a szót Cziprok Ilona, aki bevallja: eleinte nem tartotta jó ötletnek a versenyt. 

Végül Ildikó saját magára vállalva a döntés súlyát, benevezte a csapatot a megmérettetésre. Ekkor kezdetét vette a kemény munka, a Bence által megálmodott koreográfiát fél évnél is tovább gyakorolták. 

– A kvalifikációs verseny budapesti helyszínén konstatáltuk, hogy bizony mi képviseljük a legidősebb generációt. A fiatalok kicsit hitetlenkedve méregették a csapatunkat – mesélte Sulyok Oszkár Jánosné, aki Karancsalja polgármestereként maga is tagja a táncosoknak. 

– Bennem is az fogalmazódott meg, hogy vajon mit keresünk mi itt – veszi át a szót Marok Mihályné. 

A kétkedés azonban csupán addig tartott, amíg színpadra nem léptek. Előadásukkal óriási sikert arattak, a közönség egy emberként éltette a havannásokat. 

– Mindannyiunkat magával ragadott a teremben uralkodó hangulat. Minden feszültségünk szertefoszlott, szinte a színpad felett roptuk a táncot – fejtette ki Bogár Gyula, az egyesület alelnöke. 

Műsorukat hamarosan a településen is bemutatják 
Forrás: G.E. / Nool

Bali Lászlóné elmondta: a zsűri állva tapsolta meg a produkciót, ekkor már érezték, hogy nincs semmi vesztenivalójuk. Olyan élményben volt részük, ami nem sokszor adódik az életben. Almási Mária pedig kiemelte: megdöbbentek, hogy a színpad előtt a fiatalok gratuláltak a produkciójukhoz. 

A nagyszerű előadást aranyéremmel és olyan magas pontszámmal jutalmazta a zsűri, hogy az országos bajnokságon már nem amatőr, hanem profi kategóriában indultak. Talán ennek is köszönhető, hogy itt „csak” ezüstérmet akasztottak a nyakukba, azonban pontjaik alapján egyenes út vezetett a Európa-bajnokságra. 

– Felemelő érzés egy ilyen színvonalas rendezvényen részt venni – hangsúlyozta Me­li­chercsik Jánosné. – A gyermekeim és az unokám is énekelnek és táncolnak, örülök, hogy megmutathattam nekik: nagymamaként is szép eredményt értem el a versenyen. 

Arra a kérdésre, hogy mi lehet a sikerük titka, Tolmácsi Márton a következő választ adja: kitűnő koreográfiát sikerült sok munkával megtanulnunk, és átvettük az ifjúság ritmusát. Tóth Gábor pedig úgy véli: a verseny valamennyi résztvevője tisztelte a Havanna Senior Tánccsoport tagjainak korát, és elismerték a teljesítményüket. 

– A kezdetektől fogva hittem abban, hogy jól fogunk szerepelni a megmérettetéseken. Korábban zenei technikusként segítettem a csapat munkáját, ez volt az első produkció, amiben táncoltam, és rögtön Európa-bajnok lettem a csoporttal – mondta Bíró Judit.

A siker öregbíti a falu hírnevét, jövőre újra indulnak a bajnokságon
Tóth-Bucsek Bence, a tánccsoport edzője meghatódva vette át a tagoktól a neki szánt tortát. Mint mondta, húsz éve foglalkozik tánccal, és bízik benne, hogy egyszer neki is része lesz akkora sikerben, mint a karancsaljai csapatnak. 
– Az a célunk, hogy jövőre újra elindulunk az Európa-bajnokságon és megvédjük a címet. Sok új koreográfiát szeretnék még megtanítani a tánccsoportnak – hangsúlyozta az edző. – Nagy öröm, hogy a szükséges anyagi hátteret pályázati támogatással tudjuk biztosítani, ez hozzájárul a további fejlődéshez. – Egészen rendkívüli, hogy egy apró faluból indulva ilyen nemzetközi sikert értek el a táncosok. Ezzel Karancsalja jó hírét öregbítették és vitték messzire – fogalmazott Tóth Csaba, aki nézőként kísérte a csapatot a versenyekre. – Az is példaértékű, hogy Sulyok Oszkár Jánosné polgármesterként ilyen formában is részt vesz a közösség életében. A produkciót, amivel a csoport megnyerte az Európa-bajnokságot, július 23-án Karancsalján, a Karancs Parti Mix elnevezésű rendezvényen láthatják az érdeklődők. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában