A fények festőjének alkotásaiból nyílt tárlat Salgótarjánban

A megnyitó elején igazai időutazásnak lehetettek részesei a jelenlévők, ugyanis annak a filmnek a részletét tekinthették meg, amelyben Iványi Ödön is látható volt a sziráki művésztelepen. Iványi Ödön alkotásainak uralkodó témája a nógrádi táj. A fények festője 1954-ben költözött Salgótarjánba, és az itt eltöltött harminc év alatt a művészi munkássága mellett tevékenyen részt vett a város kulturális életében is. Az 1960-as, ’70-es évek fordulójától vált kedvelt kifejező eszközévé az akvarell. Kései tájképeit tisztaság, fényben oldott színek jellemzik. Jelentős akvarellistaként számos ország és regionális tárlat résztvevője volt.

A jelenlegi kiállítás megrendezéséhez a művész gyermekei bocsátották alkotásait a szervezők részére. Iványi Ödön emléktárlatának megnyitóján dr. Huszár Máté, a város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket.

– Salgótarján várossá nyilvánításának századik évfordulóján ismét olyan kivételes egyéniségnek nyílt tárlata, aki sokat tett megyénk, illetve a város művészeti, kulturális életének fejlődéséért – kezdte gondolatait dr. Huszár Máté.

Hozzátette: Iványi Ödön, noha nem is volt salgótarjáni születésű, mégis otthonra talált a megyeszékhelyen. Három évtizedig – 1985-ben bekövetkezett haláláig – élt és dolgozott a településen. Amit kiváló tehetséggondozó pedagógusként és alkotóként végbe vitt, az párját ritkító teljesítményként értékelhető. Művészi munkássága mellett tevékenyen részt vett az akkor fiatal város kulturális életében. Dolgozott a megyei könyvtár igazgatójaként, szerepet vállalt a Palócföld című folyóirat létrehozásában, továbbá tanított a Madách Imre Gimnáziumban is. Fontos feladatának tekintette az amatőr képzőművészeti mozgalom szervezését és irányítását. Salgótarján kulturális reneszánszának meghatározó, karizmatikus és nagyhatású mestere volt. Egyénisége azonban szerénységből és alázatból, humánumból és szeretetből, a szépség olthatatlan kereséséből táplálkozott. Ezek gyűjtötték köré és tartották vonzásában a tehetséges, szárnypróbálgató fiatalokat. A kortárs alkotók közül is sokan nevezik őt mesterüknek. Művészete nem provinciális, hanem egyetemes értékű. Művészi és morális tartása, felfogása tette egyetemessé. Az alkotó ember öntörvényű szabadságát hirdette és ez a felfogás jellemezte pedagógiai munkásságát is. A közösségért, az egymásért tenni akarás volt a fő életelve.

– A panteon kifejezést a 20. század második felétől kiemelkedő emberek csoportjaira használják Egy-egy adott tevékenységi kör vagy földrajzi térség legfontosabb személyiségeinek panteonja a munkásságáért leginkább tisztelt személyeket foglalja magában. A Városháza előtt található Salgótarjáni Pantheonban – amely kiemelkedő képzőművészeti együttese Salgótarjánnak – 2014-től áll a Szabó Tamás szobrászművész által Iványi Ödönről 1986-ban készített bronz mellszobor. A kiváló büszt magas színvonalon fejezi ki a festő karakterét és az alkotó, a tanítvány tiszteletét mestere iránt. Múltunk szellemi értékeinek teljes feltárására és birtokbavételére van szükségünk ahhoz, hogy pontosan és jól lássuk a jelen és a jövő feladatait. A Pantheon tehát – Iványi Ödön mellszobrával együtt a valóságos és a jelképes voltában, a múltban gyökerezik és a jövő felé vezető utat jelöli ki számunkra. Egyúttal – a következő generációk elé is követendő példaként állítva – kifejezi közösségünk köszönetét és tiszteletét egy kiemelkedő személyiség előtt – zárta gondolatait dr. Huszár Máté.

Ezen szavak elhangzása után pedig Szilasi Ágota nyitotta meg a tárlatot.

– Iványi Ödön képei elsősorban kékek. Még igen fiatal voltam, amikor a Nógrádi Történeti Múzeumban nagy emlékkiállítást rendeztünk a műveiből, s leginkább a gyönyörű, a kiállító teret szinte lebegővé varázsoló finom kékség volt az, ami megragadott, s ami évek múltán is megmaradt az emlékezetemben – számolt be róla a művészettörténész.

Hozzátette: de ezzel együtt emlékébe vésődött egy sötét, keskeny, kis ablakkal áttört falú műterem is, amelyben Iványi Ödön festményei felhalmozva álltak, s amelyből halála után a jelenlegi kiállítás anyagának jelentős részét is kiválogatták.

– Akkor is és most is elcsodálkozom azon, hogy abban a kis sötét szobában festette meg a fényt. Nincs olyan elemzés, vagy híradás, amely, ha a művészetét boncolgatja vagy kiállításairól tudósít, ne hangozna el benne, hogy Iványi Ödön a fények festője. Pedig az a kor, amelyben élt, a lélek fénylő tisztaságát, az elme szabad ragyogását csak ritkán engedte felfényleni – hangsúlyozta Szilasi Ágota.

A kiállítás megnyitón Németh Anna, a Zenthe Ferenc Színház művésze az egykori festő kedvenc dalait adta elő a jelenlévőknek.

Szabadságra tett szert

– A festőművész kiállításainak megnyitóin általános élményem, hogy az életrajzát nem igazán kell ismertetnem az egybegyűltekkel, hiszen többségük közelebb áll az alkotóhoz, jobban ismeri őt, mint gondolnám. Azonban az a 37 esztendő, ami elválaszt bennünket Iványi Ödön halálnak évétől, egyre inkább a feledés csendjébe burkolja alakját. Ezért is van nagy szükség hasonló kiállításokra, mint a jelenlegi, amely életben tartja a festő elmékét és a művészi hagyatékát. Ez annak a közösségnek is fontos, amely az alkotó által egykor lélekben, emberségben gazdagodott – emelte ki Szilasi Ágota.

Hozzátette: Iványi Ödön olyan korban élt, amikor a társadalmi elvárások igencsak ránehezedtek a művészemberre. A képek tematikája és formavilága, amelytől elválaszthatatlan volt a színek valóságkövető használata is, beszorította a művészi gondolkodást. Iványi Ödön mégis csodálatos módon fényfestészetével szert tudott tenni egyfajta szabadságra, ráadásul élete vége felé a fény által felbontott formái a tárgyias megjelenésen túllépve az absztrakció felé kezdtek törekedni.