öröm

2021.06.21. 13:50

Különleges, életnagyságú textilszobrokat gyárt a ludányhalászi Jancsi Ilona

Címkék#paverpol

Jogosan gondol arra az idegen, ha elmegy a Kossuth út 16. szám alatti ház előtt, látva annak a falán a domborműveket, az udvarban lévő szobrokat, hogy az épületben művészetet szerető vagy művelő ember él. A ház lakója, Jancsi Ilona keze munkája nyomán készült a sok szép alkotás.

Szenográdi Ferenc

Egy ideje már az úgynevezett paverpol textilszobrokkal is bővítette munkásságát

Forrás: NMH

Fotó: Sz.F.

Különböző gobelinek, kisplasztikák találhatók benn a ház helyiségeiben is, főként a kimondottan erre a célra használt galériában. – Számomra az alkotás egyfajta belső indíttatás, megnyugvás – mondja Jancsi Ilona, aki régebben gobelinek készítésével foglalkozott, de most az úgynevezett paverpol textilszobrokkal bővítette munkásságát.

Elmondta, hogy a paverpol lényege, hogy a textilanyagot belemártják egy oldatba, amelytől annyira megszilárdul, hogy akár kültéri szobrok is készülhetnek belőle. Az eljárás egyébként egy holland mester találmányának köszönhető. A Magyar Kézműves Remek-díj és Jogvédelem megszerzése után, amit a gobelin képeiért kapott, újabb alkotói utat keresett, amit a paverpolban talált meg. Miután elsajátította a technikát, ötleteire, elképzeléseire, kreativitására, fantáziavilágára hagyatkozva kezdett el alkotni.

Közben elvégzett egy paverpol oktatói képzést és a háza alagsorában kialakított műteremben nemcsak alkot, de tanítja is a technikát. Akár életnagyságú szobrokat is készít, de kisebb tárgyak, vázák, gyertyatartók is kikerülnek a műhelyéből… Olyan textilanyagokat használ, amit mások már kidobnának, ő viszont művészi alkotásokként élteti tovább „a halálra ítélt” anyagokat.

Egy ideje már az úgynevezett paverpol textilszobrokkal is bővítette munkásságát
Fotó: Sz.F. / NMH

Ahogy mondta, számos helyen volt már önálló kiállítása. Most a járványhelyzet idején 14 online országos kiállításon szerepeltek munkái. Erre az évre több városból kapott meghívást személyes kiállításra. Láthatták munkáit Budapesten, a Duna palotában rendezett kiállításon is. A koronavírus-helyzet előtt több külföldi meghívásnak is eleget tett. A művészeti ág elismert alkotója.

– Számomra ez egy kikapcsolódás, lelki feltöltődés, szerelem, önmegvalósítás – vélekedett. Két éve valóra vált régi álma, műveinek egy külön galériát hozott létre a háza udvarán. Elmondta, hogy idén sikerült egy lépéssel előbbre jutnia, csatlakozott a Nyitott Kézműves Műhelyek Útja Uniós programsorozathoz. Ludányhalásziban egy turistacentrumot szeretne létrehozni ingatlanán. Az udvaron kültéri szobrok fogadják a vendégeket, rendelkezésükre áll a galéria, ahol több száz alkotás látható, a vendégek bepillantást nyerhetnek a műhelymunkába, az udvaron a gyermekeket játszótér várja. Most éppen a kültéri mosdót építik a szakemberek.

Jancsi Ilona elmondta, hogy a hazai paverpol alkotói közösségnek is a tagja. Az általa szervezett négy évvel ezelőtti salgótarjáni kiállításon 67 magyar és külföldi alkotó mutatkozott be. Mindezek ellenére a gobelinkészítést sem szorította háttérbe. Szécsényben az Őszi tárlaton állították ki egyik ilyen alkotását és a Duna Palotában is rendszeres kiállító, ezenkívül egy római kiállításra is nyújtott be pályázatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában