tárlatok

2021.06.25. 17:25

Ezekkel a programokkal készülnek a Múzeumok éjszakájára Nógrád megyében

Tavaly a koronavírus-járvány miatt szűkebb hazánkban is elmaradtak a Múzeumok Éjszakájának programjai. A nógrádi intézmények június 26-án, szombaton nagyszabású rendezvényeket keltenek életre: egyebek mellett különleges tárlatvezetésekkel és interaktív foglalkozásokkal várják a családokat.

Cserhalmi Adél

A látogatók mindig kíváncsian szemlélik a megnyíló tárlatokat is

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója, Shah Gabriella érdeklődésünkre elmondta: intézményükben gyermekrajz-kiállítás nyílik, bizonyítva ezzel, hogy a kreativitásnak és az alkotókedvnek még a világjárvány sem szabhat határt.

– Póczos Sándor helytörténeti kutató a salgótarjáni likőrgyár történetét, míg a Kerek Perec Egyesület egy mesejátékot mutat be az érdeklődőknek. Emellett a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola is koncerttel készül, de fotó-, film- és könyvbemutatót, kreatív foglalkozásokat és tárlatvezetéseket is szervezünk a múzeumban – tette hozzá az igazgató.

A látogatók mindig kíváncsian szemlélik a megnyíló tárlatokat is
Fotó: H. M. / NMH

Megtudtuk, hogy a Bányamúzeumnál a Bányász Dalkör szórakoztatja majd a közönséget, továbbá a gyerekek világító festékkel készíthetik el alkotásaikat a bányában, ahol a szakemberek tárlatvezetéseket is tartanak.

A balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója, dr. Limbacherné dr. Lengyel Ágnes tájékoztatott, hogy a Múzeumok Éjszakáját a megújult Madách-emlékszoba átadásával indítják.

– Ezután megnyitjuk Nagy Márta festőművész kiállítását, és virtuális vendégségbe megyünk a Mikszáth-családhoz is. Utóbbinál kuriózumnak számít egy eddig ismeretlen filmtekercs bemutatása is – emelte ki az igazgató. A vendégeket koncerttel, táncházzal, játszóházzal, kézművesműhellyel, múzeumi barangolással, kalandjátékkal és családi kvízzel csábítják szórakozásra.

A Pásztói Múzeumban is színes programokkal rázzák fel a Múzeumok Éjszakáját. Dr. Hír János igazgató elmondta: a rendezvényt Farkas Attila polgármester közreműködésével nyitják meg, amelyet zeneiskolai bemutató, alkotói pályázat eredményhirdetése, múzeumi séta, tárlatvezetés, játszóház, póniló-simogatás, rendőrségi bemutató és tombolahúzás követ. Az estét a Vándorúton Brazíliában című kisfilm vetítésével és egy éjszakai túrával zárják, a sámsonházai Csüd-hegyre.

Kétnapos programsorozattal ünneplik a kultúrát a városban

A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum vezetője, dr. Limbacher Gábor tájékoztatott, hogy a városban rendhagyó módon, kétnapos lesz a Múzeumok Éjszakája. – A helyszínre látogatók részesei lehetnek haditorna bemutatónak, történelmi seregszemlének, néptáncegyüttesek műsorainak, fegyvertechnikai bemutatónak és egy esti mulatságnak is. A nosztalgiakoncertet László Attila adja együttesével – részletezte az igazgató. Várható pince- és tanösvénytúra, kézműves- és gyermekfoglalkozás, borkóstoló és katonai toborzás is. Dr. Limbacher Gábor hozzátette, bízik a sikerben, hiszen mindkét napon különleges és csalogató programokat kínálnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában