Április négyről szólt az ének: felszabadulásnak hirdették, de megszállás lett belőle

Jól ismert sorokkal indultak a lapok

Az ünnep felvezetése és történelmi alapja szinte minden alkalommal a következő gondolat volt: „1945. április 4. A Vörös Hadsereg főparancsnoksága hadijelentésében közölte, hogy Magyarország területét teljesen felszabadították a német és magyar fasiszták terrorja alól. Salgótarján és Nógrád megye népe örök hálával és mély szeretettel gondol a szovjet katonákra, akik megvetették Magyarországon a dolgozó nép új világának alapjait. A magyar dolgozók nem voltak hűtlenek a kapott szabadsághoz. Látták, hogy a magyar nagybirtokosok, nagytőkések és összes kiszolgálóik, mint szeretnék elárulni felszabadított hazájukat és ezért harcba lendültek a Magyar Kommunista Párt vezetésével és felszámolták a belső ellenséget bárhol is bujt meg. Most pedig a dolgozók hatalmas pártja, az MKP egyesülve a Szociáldemokrata Párttal, biztosan és következetesen vezeti a dolgozókat a marxista, leninista elmélet alapján a szocializmus felé.”

A fenti sorokkal kapták kézhez az olvasók a Nógrádi Újságot, hírlapunk elődjét 1948-ban, a harmadik évfordulón. De szinte bármelyik újságot is lapozzuk fel, hasonló gondolatokat találunk benne a hatalom propagandája részéről.

1950-ben, az ötödik évfordulón például így írtak: „Ötödször ünnepeljük felszabadulásunk nagy napját, történelmünk legnagyobb ünnepét, április 4-ét. Öt évvel ezelőtt ezen a napon a szovjet hadsereg súlyos véráldozatok árán kiűzte országunk területéről az utolsó fasiszta maradványokat, hogy népünknek szabadságot, békés életet, függetlenséget adjon. Dolgozó népünk forró szeretettel és hálával gondol a nagy szovjet népre és vezérére, a kis népek igaz barátjára, Sztálinra. A legnagyobb tisztelettel és őszinte megemlékezéssel emlékezik azokra, akik életüket adták a mi országunk és az emberiség szabadságáért. Itt vannak sírjaik, emlékműveik szabad földön, figyelmeztetnek és tanítanak bennünket a szabadság szeretetére, megbecsülésére és megvédésére, példát mutatva az igazi hazaszeretetről a szocialista ember magasabb rendű erkölcsi tulajdonságáról.”

A tizedik évfordulón már a régmúlt is előkerült

Mielőtt azonban a szocializmus erkölcseiről, vagy a szovjetek által megszállt haza szabadságáról, esetleg a kommunista eszme dekadens hazaszeretetéről tárgyalnánk, azonnal fellapozhatjuk a tízedik évforduló újságját, ahol szintén érdekes szövegezést találunk.

„Tíz éve, hogy a dicső Szovjet Hadsereg győzelmes előnyomulásával hazánk felszabadult a rabságból, az elnyomásból. Világgá repült a hír: Magyarország szabad! Az első gondolat azokhoz a hős szovjet katonákhoz száll, akik életük feláldozásával hozták el szabadságunkat. A magyar szabadságért sok magyar hazafi harcolt évszázadokon át. Rákóczi kurucainak, 1848 vörös sipkásainak küzdelmét 1919 hős munkásainak, parasztjainak harca követte. Százharminchárom napon át ragyogott a magyar szabadság csillaga. Dicső Tanácsköztársaságunk az imperialista túlerő, a belső árulás miatt elbukott.

Emléke azonban újabb harcra buzdította a magyar munkásokat, parasztokat. […] Egyszerű névtelen hősöktől kezdve országos, vagy világhírű harcosok küzdöttek a magyar szabadságért, de a győzelmet jelentő harcot a Szovjetunió vívta meg. Dicsőség és hála a felszabadító Szovjetuniónak, hogy megmentette hazánkat a teljes pusztulástól!”

Az eddigi értelmezés kibővült annyival, hogy itt már megjelentek a Rákóczi-szabadságharc motívumai és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei is. Ezzel állították párhuzamba a Tanácsköztársaság ragyogónak és dicsőnek egyáltalán nem nevezhető napjait… Alig egy év múlva, 1956-ban a forradalmárok egyik első helyi tette volt, hogy teherautók segítségével ledöntötték a salgótarjáni szovjet emlékművet, majd pedig a talapzatra felállva Csákvári László elszavalta a Nemzeti dalt. Különös értelmet nyert ez 1956 napjaiban, főképpen egy megszálló hatalomnak állított, de aztán az igazság jegyében ledöntött emlékmű romjain. Furcsa igazságtétel hazaszeretetből egy olyan nemzetnek, ami egy évtizede szenvedett a megszállástól.

„Battonyától Nemesmedvesig”

Vannak szófordulatok, amelyek annyira beépültek a nyelvünkbe, hogy nehéz őket kitörölni, és szintén lehetetlen jó néhány embernek megmagyarázni ezeknek a helyes tartalmát. „a testvéri Szovjetunió felszabadította hazánkat a fasiszta elnyomás alól Battonyától Nemesmedvesig”, bizonyára sok iskolában feleltek történelemórán a kisdiákok ezzel a mondattal a háború lezárásának menetéről szóló kérdésre.

Az akkori történetírók elfeledkeznek arról, hogy 1944-ben hazánk határa nem esett egybe a jelenlegi határokkal, hiszen Kárpátalja és Észak-Erdély visszacsatolása után a keleti határok változtak, így a szovjetek magyar földre biztosan nem Battonyánál léphettek (hanem a Kárpátok vonulatánál, az ezeréves határok környékén), legfeljebb a mai (trianoni) országhatárt léphették ott át, az Alföld délkeleti csücskében, 1944. szeptember 23-án.

Salgótarján és a nógrádi vidék 1944 karácsonyára szabadult fel. Ahogy a korabeli szemtanúk leírták: a németek pakolták a holmijukat és mentek kifelé a faluból, mert a nyomukban már itt voltak a szovjet katonák. Akik – mint most már egyre többször napvilágot lát – nem minden alkalommal érkeztek csak a szabadság közlésének szándékával a falvakba, legfőképpen nem a fiatal lányok, asszonyok házaihoz.

És mint a nemesmedvesiek tartják: nem is akkor értek véget a dunántúli harcok, náluk, a kis községben, hanem április 11-én. Az osztrák határ (és a történelmi Burgenland) melletti kis zsákfalu arról nevezetes, hogy évtizedeken keresztül a történelemórán, a háborús időszak tanításakor, valamint az április 4-i ünnepségeknél is kulcstelepülés volt. Katonai emlékparkja ma is érintetlenül áll és hirdeti az 1990 előtti idők hamis idilljét.

Az ott álló T-34-es tankot a huszonötödik évfordulóra, 1970-ben állították fel szovjet segítséggel. Ilyen tankból hangzott fel először a megszálló szovjetektől, hogy a község lakosai „felszabadultak”.

Az már csak huszadik századi történelmünk szomorú furcsasága, hogy ezt a kiállított tankot az egykori lakosok már nem láthatták. A település sváb lakóit ugyanis a világháborút követő „szabadság” időszakában kitelepítették, üresen álló házaikba párthű embereket ültettek. Nemesmedves lakosságának létszáma folyamatosan csökkent, a közeli határ és a vasfüggöny miatt a falu elsorvadt.

Értéket képviselnek a parkbéli kopjafák, amelyet a közeli Velemi Népművészeti Stúdió tagjai készítették. Ez utóbbinak közigazgatás-történeti értéke is van, hiszen a felavatásakor, vagyis 1985-ben használatos megyeneveket találjuk rajta (pl.: Szabolcs-Szatmár, Komárom, Győr-Sopron, Szolnok). Szintén értékes ott, a parkban a kápolna, a harang, amelyek a békét is hivatottak jelképezni.

A kultúrában is megjelent a felszabadulás eszméje

A filmet sem hagyta érintetlenül április 4. témája. Az ötödik évfordulóra forgatott Felszabadult föld – mint nevéből is látszódik – a paraszti környezet ábrázolása, a világháborús harcok és a felszabadulás dicsősége. Szintén megjelent a téma az ugyanebben az évben forgatott Dalolva szép az élet című sematikus termelési filmben is, amelynek végén operaházi díszelőadáson szerepel az új kórus, ahol a Gellért-hegyi felszabadulási szobor is látszik. A tizedik évfordulóra, 1955-ben belső pályázat útján Karinthy Frigyes Budapesti tavasz című filmjét készítették el, amelynek ideje a világháború utolsó időszakának szenvedésekkel teli napjai. A kultúrában számos más területen is (képzőművészet, irodalom, zene) téma lett a „felszabadulás” motívuma.

1945. április 4-nek fénye ma már elhalványodik. Azonban kétségkívül tennünk kell azon, hogy erről az eseményről, vagyis hazánk német megszállása és a nyilas uralom alóli – valóban – felszabadulásról és a vele együtt járó szovjet megszállásról minél többen valós, igaz, az egykori történéseket hitelesen leíró képet kaphassanak évtizedek múlva is.