311 éve csaptak össze Romhányban a hazáért és a szabadságért történelmünk hősei

A vezérlő fejedelem Európa történelmének egy szerencsés mozzanatában indította meg háborúját 1703-ban az osztrák császári házzal szemben. Nyugaton egyre inkább elkeseredetten küszködött egymással Franciaország és a Habsburg Birodalom, hogy kié legyen a spanyol trón örökösödése, míg tőlünk északabbra az oroszok és a svédek dacoltak egymással a Balti-tenger feletti uralomért. Ám mire elérkezett 1710 hajnala, XIV. Lajos francia király kiegyezett osztrák vetélytársával, északon pedig a poltavai győzelem bebiztosítása érdekében ott összpontosította erőit I. Péter orosz cár. Bár külföldi segédcsapatok még ekkor is támogatták a szabadságharcot, a vészes felhők csak szaporodtak. Hiába volt nyomasztó túlsúlyban a kuruc had (Romhánynál például ezerötszáz labanc küzdött tizenkétezer kuruccal), a minőségi előny technikában és kiképzettségben egyaránt a túloldalon mutatkozott.

Rákóczi jelentős tervének számított az időlegesen elvesztett Dunántúl visszaszerzése, illetve ezzel kapcsolatban a blokád alá vont Érsekújvár felmentése. A csökkenő létszám ellenére még mindig hatékony haderőt gyűjtött össze, és a sereg élén személyesen indult meg észak felé. A nagyobb településeket az elharapózó pestis miatt szándékosan kerülte, így Bercel és Kálló térségében lépett január 21-én nógrádi földre.

A taktika alapján a fejedelem úgy gondolkodott, hogy a Sickingen generális által irányított labanc főerővel Érsekvadkert közelében ütközhet meg, és onnan nyílhat ki számára a kapu északnyugat felé. Az ellenség természetesen tudott a mozdulatokról, ezért a tábornok mintegy ezerötszáz főnyi seregtestet felderítésre küldött a Lókos-patak völgyébe. Ám ez a csapat éppen belefutott Rákóczi hadába, vállalni kellett a csatát. A lengyel légiósok rohama gyorsan elsöpörte az osztrákok vonalát, a bekerített dragonyosok és huszárok letették a fegyvert.

A szabadságharc katonái azonban kihasználatlanul hagyták a sikert, ahelyett, hogy a Lókos ingoványába szorították volna az ellenség maradék katonáit, a megszerzett zsákmány fosztogatásába kezdtek, időt adva a Habsburgoknak az újjászerveződésre, akik ellentámadásba mentek át. Ennek feltartóztatására a svéd segédcsapatok vállalkoztak, ám a magyar talpasok kivárásának következtében az osztrákok benyomultak a két seregrész közti résbe és megfutamították Rákóczi katonáit. Sickingen mintegy 750 embert vesztett, a kurucoknál ugyanez 350 főt számlált, de ennek ellenére nem sikerült a kellő mértékű áttörés.

Nem hiába írta a fejedelem visszaemlékezéseiben: „Megtanultam, hogy a tisztjeim közül egyikük sem ért a taktikához, hogy hadaim jó szándékúak, de azontúl, hogy rosszul vannak felszerelve, a tisztek nem tudják vezetni őket.” Hamarosan ezek a hiányosságok még inkább megmutatkoztak, ami bő egy éven belül értelemszerűen elvezetett a nagymajtényi síkon történt fegyverletételhez és a szatmári békéhez.

Számos kuruc emlékhellyel tisztelegnek az ősök előtt

Romhány számos emlékhellyel tiszteleg a kurucok haditettei előtt. A Szátok felé eső faluhatáron 1932-ben az akkori miniszterelnök, Gömbös Gyula jelenlétében avatták fel az impozáns oszlopot, amelynek tetején egy hatalmas turul terjeszti ki szárnyait. A patak túlpartján van a Vérhegy, itt a múlt század elején sok lengyel, svéd és magyar katona maradványai és fegyverei kerültek elő a földből, ahol egy kőkeresztet is emeltek. A Rákóczi-törökmogyoró-fa legendája közismert, a fejedelem állítólag Rodostóból küldte a magvait, azaz háromszáz esztendeje terebélyesedik. A község központjában több mementó is utal a nevezetes csatára, köztük az a harang, amit január 22-én ünnepélyesen megkondítanak. Minden évben ekkor adják át az önkormányzat kitüntetését, a Bereczki-gyűrűt, amit 2021-ben Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója érdemelt ki, aki személyesen egy későbbi időpontban veszi át a díjat.