Helyi közélet

2016.09.20. 06:06

Kinyitotta kapuit a templom

fenyvesi

Az Ars Sacra keretén belül megrendezett nyitott templomok napjához a szécsényi evangélikus gyülekezet is csatlakozott.

 

Szécsény. Mint az elmúlt években oly’ sokszor, most is Csatlós Noémi, a gyülekezet tagja volt az, aki a programot összeállította, megszervezte. Mint mondta, az idén külön kiemelt eseményre nem került sor. A templomuk a múlt szombaton 15-től 21 óráig nyitva volt, s fogadta a látogatókat, akik két kiállítást is megtekinthettek.

A szécsényi Kolumbán Bernadett ikonfestő alkotásaiból rendezett tárlatot, valamint a gyülekezet történetét bemutató kiállítást, amelyet Csatlós Noémi rendezett. Azok, akik délután öt órakor látogattak a templomba – elég sokan voltak –, meghallgathatták dr. Feketéné Benkó Kata kántor orgonajátékát. Az egyórás hangversenyen a hangszerek királynőjének, az orgonának a hangja nemcsak az Isten házát, de a jelenlévő hallgatók szívét és lelkét is megtöltötte.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] Kolumbán Bernadett ikonfestő alkotásait is megtekinthették az érdeklődők[/caption]

Csatlós Noémi örömmel újságolta, hogy délelőtt Balassagyarmaton, a megyenapon az evangélikus gyülekezetük nevében átvette a templomuk oltáráért járó „Nógrádikum” díjat. Javaslatukat először a szécsényi értéktárba vették fel, majd májusban kapták az értesítést, hogy az oltárukat a Nógrád megyei értéktárba is beválogatták. Az elismerést a megyenapon, az ünnepi közgyűlés keretében vehették át.

Az oltárt Pulszky Ferenc fia, Pulszky Ágost a szécsényi evangélikus gyülekezet első felügyelője 1897-ben adományozta a templomnak. Az oltárképen egy evangélikus festőművész, Kubányi Lajos alkotása, Jézus feltámadása látható.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában