Kitüntetés

2024.07.09. 14:21

Posztumusz díjjal ismerték el az őrhalmi közösségszervező munkáját

Első alkalommal ítélte oda az Őrhalmi Falufejlesztő, Hagyományőrző, Kulturális és Idegenforgalmi Egyesület az Őrhalomért díjat, amelyet a településért végzett érdemes, eredményes és önzetlen munkája eredményeként posztumusz kapott meg a tavaly elhunyt Varga József.

Hegedűs Henrik

A méltatásban olvasható, hogy a falubeliek által „Öcsi” becenéven emlegetett Varga József az Őrhalomért egyesület alapító tagjaként szinte minden helyi rendezvény motorja, aktív szervezője volt, rengeteg megvalósult esemény ötletgazdája. Mindig lehetett rá számítani, számára nem létezett az a kifejezés, hogy nem lehet megcsinálni, folyamatosan azon ügyködött, miként tudja az adott problémát megoldani. Parkosított, takarított, kopjafát állított, díszítette a Szent István-kápolnát, szórakoztatta a gyermekeket, felnőtteket, bált szervezett, műanyag kupakokat szállított Rimócra, részt vett a falunapok, főzőversenyek, idősek napi ünnepségek, adventi gyertyagyújtások megrendezésében, de hosszasan lehetne sorolni, mit tett még szeretett faluja fejlődése, szépülése érdekében.

Varga József özvegye és gyermeke, Dávid a díjjal
Varga József özvegye és gyermeke, Dávid a díjjal
Fotó: Hegedűs Henrik / Forrás: Nool.hu

Emellett Varga József szenvedélyesen szerette a labdarúgást, különösképpen a ferencvárosi zöld-fehéreket, több alkalommal kisbusszal vitte Fradi meccsre a gyermeket, az általános iskolába pedig leszervezte a Fradi Suli Program látogatását, illetve lebonyolította a Virág Balázs Emléktornát.

Hozzátartozói vették át a díjat

Korábban tagja volt a horgászegyesületnek, a polgárőr csoportnak, míg a sportegyesületben számos feladatot ellátott, a pálya karbantartásától az ifjúsági csapat fuvarozásáig, mindezt teljesen önkéntes vállalásban. Ráadásul ott ténykedett a Charlie Angyalai Tánccsoport alapításánál is, ahol voltaképpen ő volt a Charlie. Igazi közéleti embernek számított.

A tavaly nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga József kitüntetését az egyesület nevében Farkas Andrea elnök nyújtotta át a nyárköszöntő rendezvény során özvegyének, Vargáné Gyura Edinának és gyermekeiknek, Nikolettnek, illetve Dávidnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában