Oktatás

2024.06.15. 08:30

Svéd tanárok tanulmányozták a nógrádi szakképzést

Svéd vendégtanárokat fogadott a napokban a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum, s balassagyarmati tagintézménye, az NVSZC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola. A küldöttség az Erasmus program keretében a rugalmas tanulási utakat tanulmányozta.

Lukács Zsófia

Svéd tanárok tanulmányozták a nógrádi szakképzést

Forrás: Beküldött

– Svédországban, ha megbukik egy diák, vagy ha félbehagyja tanulmányait, szakképesítés nélkül is elhelyezkedhet az adott területen. Igaz, akkor kevesebb fizetést kap, de később pótolhatja a hiányzó ismereteit. A rugalmas képzési rendszer ellenére egyre több az oktatási rendszerből kieső diák. Mivel Svédországban a magyarországi szakképzésben bevezetett Rugalmas Tanulási Utakhoz hasonló rendszer működik, ezért gondoltuk úgy, hogy Magyarországon, s azon belül is Nógrádban szerzünk új tapasztalatokat – mondta el a nógrádi oktatókkal és oktatás-vezetőkkel folytatott megbeszélésükön Emily Lindmark és Linda Bäck.

svéd tanárok
Svéd tanárok tanulmányozták a nógrádi szakképzést
Forrás: Beküldött

Svéd tanárok, svéd módszerek

Hozzátették, hogy Svédország nyugati részén, Göteborgtól keletre található Lerum, ahol egy 1500 diákot befogadó szakképző iskola széles oktatási palettát kínál az ott élő fiataloknak az építészettől a különböző művészeti területekig. Itt a cél az egyetemre való bejutás, de a szakmáknak van olyan becsülete, hogy a villanyszerelő-képzésbe nehezebb bekerülni, mint az egyetemre.

Mint megtudtuk, Emily és Linda, a lerumi szakképző tanárai, fejlesztő pedagógusok, akik olyan koordinációs munkát végeznek, amivel elsősorban annak a 150 diáknak próbálnak kedvet csinálni, akik kiesnének a képzésből, mert például nincs kedvük az iskolába járáshoz és a tanuláshoz. Komplexen foglalkoznak a rájuk bízott fiatalokkal, törekszenek rá, hogy mindig szem előtt legyenek. Eegyéni foglalkozások, egyénre szabott, rugalmas órarend, motivációs feladatok sokasága van az eszköztárukban. Persze, a sikerhez az minimum szükséges ott is, hogy legalább az iskolába bejárjon a gyerek. Sokféle kultúrából, sok országból érkeznek a tanítványaik.

Bemutatták a magyar gyakorlatot

A svéd tanároknak a házigazdák bemutatták a már gyakorlatban is működő, nálunk honos rugalmas tanulási utakat: a pályaorientációs képzést, a dobbantó-programot és a műhelyiskolát, amely kevésbé feszes keretek közt kínálja legalább egy-egy részszakmának a megszerzését. A vendégek találkoztak az oktatókkal, a diákokkal, mindemellett az Év duális képzőjeként elismert Szandai Attila patvarci vállalkozását is megtekintették, majd ismerkedtek Balassagyarmat és Salgótarján kulturális, természeti értékeivel.

Salgótarjánban a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatója fogadta a delegációt. Baranyi Zoltán bemutatta a Stromfeld Aurél Technikumban folyó oktató-munkát, a szakképzés hazai rendszerét, s megosztotta tapasztalataikat, amelyeket a tehetséggondozás, illetve a rugalmas tanulás-tanítás terén szereztek a szakképzési centrum nógrádi intézményeiben.

 

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában