Múltidézés

2024.06.11. 18:36

Így indult a nyár 1994-ben Nyugat-Nógrádban!

Viszonylag nyugalmasan teltek harminc éve, 1994-ben a nyár első napjai Nyugat-Nógrádban. Különösebb szenzációs hír nem verte ki a biztosítékot, viszont orvoshiány miatt bezárt a gyarmati gyermekosztály, Horpácson pedig turisztikai szálló kialakításába fogtak.

Hegedűs Henrik

Az 1994. évi országgyűlési választásokon a balassagyarmati körzetben győztes – később tragikus körülmények között elhunyt – Urbán Árpád osztotta meg friss nyertesként gondolatait a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain. Ebben kifejtette, elsősorban a három évtizedes pedagógusi és sportvezetői tapasztalatait szeretné kiaknázni a parlamenti munkában, hiszen az oktatásügyben rengeteg olyan terület van, amely nélkülözhetetlen reformra vár.

Szűkítették a városgazdálkodás feladatkörét

Balassagyarmaton a képviselő-testület elé került terítékre a helyi városgazdálkodási vállalat ügye. Az önkormányzati tulajdonban lévő cég pénzügyi és gazdasági helyzete ugyanis enyhén szólva sem volt stabil, és az elkészült szakmai tanulmány is ezt támasztotta alá. Mint írták: hosszú távon az eredményes tevékenység átalakítás nélkül lehetetlen. Így az a döntés született, hogy a vállalat feladatköréből kivonják a lakásfenntartási és -értékesítési ügyeket, ezeket a polgármesteri hivatal vette át.

Szintén Gyarmaton történt: súlyos orvoshiány lépett fel a kórház gyermekosztályán, mivel különböző okok miatt csak két szakember maradt. Dr. Németh Géza igazgató-főorvos közlése szerint nehezen szánták rá magukat a döntésre, de nem láttak rá más megoldást, mint hogy 1994. június 13-tól határozatlan időre bezárják az osztályt. Hiába igyekeztek pótolni az orvosokat, még a magasabb bérezés lehetősége sem volt csábító tényező.

Négyes megemlékezésre készültek

Horpácson július elsejével tervezték ekkoriban a turisztikai szálló megnyitását. Ráadásul az épület mellett egy konyhát is kialakítottak, amely a szociális étkeztetést is biztosítja a jövőben, mert eddig a rászorulók az időközben megszűnt gyermekotthonból kapták az ebédet. 

A történelmi és irodalmi nevezetességekben gazdag faluban négyes megemlékezésre készültek, hiszen Mikszáth Kálmán kilencven éve építette fel itt a kúriáját, Nagy Iván százhetven esztendeje született, a katolikus templomot kétszázötven éve emelték, és kilencven esztendeje hunyt el Szontagh Pál. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában