Városgondozás

2024.06.23. 10:10

Nem népszerű az önkormányzati diákmunka Rétságon

Az utóbbi esztendőkben egyre kevesebben jelentkeznek nyári diákmunkára az önkormányzatnál Rétságon. Idén is hasonló helyzet várható.

Hegedűs Henrik

Nem is olyan régen még legalább harminc fiatal dolgozott a két legmelegebb nyári hónapban a rétsági önkormányzatnál. Számuk azonban egyre inkább lecsökkent, tavaly pedig már csak két-két középiskolást alkalmaztak júliusban és augusztusban.

– Azt azért nem jelentjük ki, hogy lasszóval kell fogdosni a diákmunkásokat, de egyértelműnek és tartósnak tűnik ez a negatív tendencia – fejtette ki érdeklődésünkre a hátteret Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi járási székhely polgármestere. – Az okok több területre vezethetők vissza, de az egyik legfőbb magyarázat, hogy mindenfajta jó szándékunk ellenére a bérezés területén egyszerűen nem tudunk versenyezni a városban és a környékén található nagy cégekkel, és teljesen érthető módon a fiatalok őket választják. Így több zsebpénzt tehetnek félre, több forintot használhatnak fel nyaralásra, vagy éppen a következő egyetemi szemeszter költségeinek a fedezésére. A családi gazdaságok, kisebb vállalkozások szintén felszippantják a kínálkozó munkaerőt.

A polgármester hozzátette: továbbra is várják a tizenhat és a huszonöt év közötti, nappali tagozatos tanulókat, akiknek a Rétsági Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályával együttműködésben igyekeznek testhezálló feladatot biztosítani.

– Azokat, akik valamilyen fizikai tevékenységet kívánó szakképzésben vesznek részt a középfokú oktatásban, elsősorban a városüzemeltetési csoporthoz osztjuk be, zöldövezetek gondozására, locsolásra, egyéb karbantartási munkára, míg akik például jogi ügyintézést tanulnak, azokat a polgármesteri hivatalban fogadjuk, irodai iratrendezésre. Akadnak néha külön kifejezett szülői kérések, természetesen ezekhez is alkalmazkodunk. Kíváncsian várjuk, idén mekkora érdeklődéssel szembesülünk – hangoztatta Mezőfi Zoltán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában