Megmérettetés

2024.05.25. 09:40

Eredményesen daloltak a kazári iskola tanulói

Népdaléneklési versenyen remekeltek a bátonyterenyei művészeti iskola növendékeiként a kazári általános iskola diákjai a napokban.

Veres Edina

Szép eredményekkel térhettek haza a közelmúltban Pásztón megrendezett XV. Nógrád Vármegyei Rajeczky Benjamin Népdaléneklési Versenyről a kazári Aba Sámuel Általános Iskola diákjai. Az oktatási intézmény Facebook-oldalán megosztott tájékoztatása szerint, a tanulóik, mint a Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola népi ének tanszakos növendékei sikerrel szerepeltek a fent nevezett megmérettetésen.

„Az I. korcsoportban Sándor Maja és Liska Laura szép előadásért emléklapot kapott, Sándor Zselyke harmadik helyezést ért el” – olvasható a bejegyzésben, amelyből az is kiderült, hogy a második korcsoportban Sándor Viktória szintén a harmadik helyet hódította meg teljesítményével. Mint azt a tájékoztatásban írták, a gyerekek felkészítő tanára, Kubinyiné Szabó Katalin ugyancsak oklevelet vehetett át kiemelkedő felkészítői munkája elismeréséül.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában