Egészségmegőrzés

2024.04.20. 11:11

Szaunával is gazdagodik a rétsági Dr. Katona Ernő Tanuszoda

Eredetileg április 2-án nyitotta volna meg kapuit Rétságon a Dr. Katona Ernő Tanuszoda, ám technikai okok miatt halasztották az átadást. Az új időpont előzetes információink szerint május 10-e, csütörtök, és szaunarészleget is kialakítanak az új létesítményben.

Hegedűs Henrik

A portálunkhoz eljutott korábbi értesülések alapján vállalkozói elszámolási vita állt a csúszás hátterében. A pénzügyi nehézségek azóta megoldódhattak, mert a Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium május 10-től engedélyezte a tanuszoda használatát.

Rétságon a képviselő-testület elé került előterjesztésben pedig egy szauna kialakítását indítványozták. Mezőfi Zoltán polgármester szerint a fő cél az volt, hogy az alapterületileg biztosítható legszélesebb körű szolgáltatásokkal kedveskedjenek az úszni, fürdőzni vágyó nagyközönségnek. A beltérben így a huszonötször tizenöt méteres nagymedence, a tízszer hatos tanmedence, illetve az öltözők mellett az északi országokban hagyományos „izzasztó szoba” is rendelkezésre áll majd. A szauna beszerzésére az önkormányzat megindította az ajánlatkéréseket, és megbízta Varga Dávidot, a Pénzügyi- és Városüzemeltetési Bizottság elnökét, hogy az ügyben folytassa le a szükséges egyeztetéseket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában