Közlekedés

2024.04.13. 10:47

Rendőrségi jó tanácsok – így pattanj motorra, ha beköszönt a jó idő

Megérkezett a tavasz és a jó idő, amely egyre több motorost csalogat ki a közutakra, ami a közlekedés minden résztvevőjétől fokozott figyelmet igényel – hívta fel a figyelmet a Nógrád vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.

Nagy Orsolya

A téli időszakot követően, több hónapnyi kihagyás után a kezdő és a gyakorlott motorosoknak is fel kell készülniük az új szezonra. Mint arról a rendőrség beszámolt, ilyenkor ajánlott a járművel kapcsolatos kötelező ellenőrzéseket is végrehajtani.

„Feltétlenül szükséges átnézni a motoros szezon kezdetekor egyebek mellett a fékrendszert, a gumik állapotát, a világító és jelző berendezéseket állapotát és működését, a kormányberendezés állapotát és azt is, hogy meg van-e a rendszám. Emellett figyelmet kell fordítani az akkumulátor és szűrők állapotának, a kezelőszervek működőképességének-, a motorolaj, a hűtő- és fékfolyadék ellenőrzésére is”– hangsúlyozta a rendőrség.

Fontos a védőfelszerelés használata

Hozzátették: a legfontosabb pedig, hogy csak kifogástalan műszaki állapotú, és biztonságtechnikailag is megfelelő motorkerékpárral és felkészülten induljanak útnak, valamint tartsák be a KRESZ szabályait. A nógrádi rendőrök arra is kitértek, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek és mindig használjanak megfelelő védőfelszerelést.

A bukósisak esetében a sértetlen és rendszeresen tisztított, karbantartott sisak elengedhetetlen. Hasonló gondoskodásra van szükség a védőkabát és nadrág, a motoros lábbelik, illetve a kesztyűk és különböző protektorok esetében is. Kezdetben pedig érdemes óvatosan használni a motorokat, ameddig újra nem lesznek edzettek és gyakorlottak 

– tanácsolták a rendőrök.

Mint fogalmaztak, a szezon kezdetekor érdemes egy motoros vezetéstechnikai képzésen felfrissíteni a tudást, hiszen a megfelelően elsajátított fékezési- vagy kezelési technikák életet menthetnek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában